Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Aich Péter: A dosszié
88 Aich Péter már, hogy a megnemtámadási szerződést csak utalva említik a dossziéban, azt is csak egyszer, a titkos záradékot pedig egyáltalán. Az utószóban a közreadók még más „hiányosságokra” is kitérnek. Egy háború mindig embertelen, ezért embertelenségekkel jár, ez sajnos így van, hiszen a háború természetéből kifolyólag brutalitásra ösztönöz. A győztes persze mindig úgy tesz, mintha részéről az ilyen nem fordult volna elő, háborús bűnöket egyes egyedül és kizárólag a vesztes követi el. A háború idején a német propaganda természetesen kihasználta a szovjet atrocitásokat, ám ez a dossziéban torzítva, és csupán fasiszta propagandaként jelenik meg. Az is teljesen elsilányul, miképp tudott Hitler a tömegekre hatni. Nyilván azért, mert Hitler és Sztálin annyira hasonlított egymásra, valamint a fasiszta és a kommunista propaganda föltűnő analógiája miatt jobbnak látták a szerkesztők ezt a jelenséget nem hangsúlyozni, ráadásul Sztálinban nem volt az a tömegekre hatni tudó teátrális képesség, mint Hitlerben. S kimaradt a zsidóüldözés is a Szovjetuniótól elfoglalt területeken. Persze, ez sem ok nélkül, hiszen a Szovjetunióban sem voltak ismeretlenek a régi hagyományokon alapuló zsidópogromok, amit a kommunisták nagystílűén a cionisták és a kozmopoliták elleni harcnak minősítettek. A közreadók arra is felfigyeltek, hogy a későbbi propaganda ellenére a dossziéban nem beszélnek a Szovjetunió lerohanásával kapcsolatban a „hitszegő támadás"-ról. Föltételezésük szerint azért, mert tisztában voltak azzal, hogy Sztálin pontosan tudta, ismerte az időpontot, hiszen több forrásból kapott erről pontos tudósítást (csak nem vette figyelembe, és trágár megjegyzésekkel utasította el). Nem véletlen tehát, hogy a háború első hónapjai, amelyeket német sikerek jellemeztek, eléggé epizódszerüen vannak jelen a dossziéban. Ennek alapján a közreadók azt gyanítják, Linge és Gün- sche ezt az időszakot illető vallomásait - érthető okokból - erősen szelektálva tárták Sztálin elé. És persze hiányoznak azok a hibák is, amelyeket Sztálin még a háború előtt vétett, s amelyekről a németek minden bizonnyal tudtak. A kötet végén rendkívül hasznos az egyes fogalmak magyarázata, valamint a témával összefüggő életrajzi adatok kiegészítése. Nem akármilyen vagy véletlenszerű függelékről van szó, hanem céltudatosan és következetesen a Hitler-dosszié- ban előforduló fogalmak és személyek adatairól. Olyan kiegészítés ez, mely más, hasonló jellegű kiadványokból általában hiányozni szokott, pedig egyértelműen megkönnyíti az orientációt a témában. Mindent összevetve, A Hitler-dosszié nem sok új, eddig ismeretlen adatot tartalmaz, sokkal inkább két fölöttébb hiteles visszaemlékezésről van szó, amely az eddigi kutatásokat igazolja. Vannak ugyan kisebb-nagyobb eltérések, de ezek nem lényegbevágóak. Torzítások (kihagyások) inkább a szerkesztők részéről történtek és inkább Sztálin ízléséről és prioritásairól tanúskodnak. Mindazonáltal olyan fontos forrás ez, amely közvetve sok más kérdésre is magyarázatot ad(hat). Például arra, vajon támadó vagy preventív/megelőző háború volt-e a Szovjetunió lerohanása. A kérdés sokféle spekulációra adott okot, s különböző következtetést vontak le belőle. Ezzel szemben a közreadók nem ok nélkül fölöttébb meggyőzően (és elegánsan) ál
