Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Aich Péter: A dosszié
84 Aich Péter Sztálinnak ezzel a titkolózással (például akkor, ha egy ál-Hitler fölmerülne - de persze sok más is elképzelhető). Igaz ugyan, hogy a tanúk vallomásaiban voltak némi eltérések, ám a bizonytalanságok ellenére kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy valóban Hitler holttestéről van szó. Ettől függetlenül a Szovjetunió következetesen elkendőzte Hitler halálát, s csak jóval később hozták nyilvánosságra az idevágó adatokat L. A. Bezimenszkij „kutatásai” nyomán4. Amit A Hitler-dosszié című könyv közlői, a Hitler közvetlen környezetéből származó két tanú elmondanak, fölöttébb hitelesnek tűnnek. Kisebb részletekben ugyan eltérnek a vallomások, de ez nem érinti a lényeget, közléseik pedig ellenőrizhetők. Persze, Sztálin mégsem kapta teljesen fésületlenül az anyagot, a szerkesztők (értsd: a vallatok) is „módosítottak” a szövegen. Úgy tűnik, ez sem a lényeget érinti, sokkal inkább úgy szerkesztették meg az egészet, hogy „jobban” nézzen ki (például a nemzetiszocialista intézmények teljes hivatalos nevét ritkán idézik, inkább körül-írással emlegetik, vagy idézőjelbe teszik stb.5). Ugyanakkor olyan részleteket hangsúlyoznak, amelyek Sztálin számára tetszetők lehettek. Ilyen például Linge visszaemlékezése 1935-ről, amely a keleti expanzió gondolatát vetíti előre. Valóban jól emlékezett-e Linge, vagy csak a szerkesztők szépítettek, azt már aligha tudjuk meg (hacsak Linge eredeti vallomásának még a szerkesztés előtti variánsa nem kerül elő, de erre aligha van esély). Persze, nem egyedülálló a gondolat, később más forrásokban már bőségesen fölmerül. A tény, hogy az anyagot a szerkesztők Sztálin számára készítették elő, több összefüggés alapján is észlelhető. így van ez például a Szovjetunió megtámadásával kapcsolatban, amit a dosszié így kommentál: „Hitler a Reichstag előtt képmutatóan jelentette ki: hosszú gondolkodás után érett meg benne az elhatározás, hogy elébe vág a keleti fenyegetésnelc’,. Ezt követően a dosszié tanúsága szerint e „hirtelen” fölismerés után Hitler elutazik Kelet-Poroszországba a rastenburgi főhadiszállásra, amely már másfél évvel korábban elkészült a Szovjetunió elleni háború részeként (az ottani Wolfsschanze-t 1940 szeptemberében kezdték építeni). A tényállás a következő: a Reichstag előtt Hitler valóban ezt mondta, a „képmutató” jelző viszont már a szerkesztők értékelése, állásfoglalása. Az elutazással való társítás pedig csak aláhúzza, amit sugallni akarnak, nevezetesen, hogy az agresszor Hitler volt. Ilyen formában tehát ez nem más, mint a hivatalossá előléptetett legenda igazolása, amit a következőkben buzgón ismételgetnek: azt, hogy Hitler már régóta háborút terveit a békeszerető Szovjetunió ellen. A legenda ebben nem Hitler háborús készülődése, hanem a Szovjetunió békeszeretete. Sztálin rendszere egy olyan diktatúra, amely saját fölfogása szerint sosem igázott le senkit, sosem kolonizált semmit, sosem készülődött háborúra, amely „csak” megvéd és fölszabadít (és megszabadít, az óráktól kezdve a szabadságig szinte mindentől), amely tehát csakis meglepődhet, ha békés építkezése közepette s kizárólag a nép jólétét szem előtt tartva „váratlanul” lerohanják. A nagy békeszeretetben így háborúztak a finnekkel, Lengyelország keleti részét is így „védelmezték” a titkos záradéknak megfelelően,
