Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Aich Péter: A dosszié
Л dosszié 83 róla, különösen a szovjetek - valóban így volt, tulajdonképpen még az is, ami az ellentéteket kiváltotta, s amelyeket H. Müller „alapvető ideológiai' okokra vezet visz- sza. Csakhogy ez nem minden, a megállapítás nem teljes, ugyanis mindez másképpen is értelmezhető. Egyszerűen azért, mert az ideológia egy bizonyos ponton érdektelenné válik, és már csupán a kifogások kelléktárát szolgálja. Jól ismerjük ezt a történelemből: ritkán háborúztak valóban azért, mint amit ürügyként megneveztek. Amikor hatalomról van szó, és arról, hogy „vagy te ölsz meg engem, vagy én téged”, akkor már végképp mellékes minden, és csak a cselekedet lehetőleg elfogadhatóan megfogalmazott indoklása fontos (többnyire holmi fenséges célra hivatkozva). A megmérettetésben aztán Sztálin ravaszabbnak és sikeresebbnek bizonyult, azért is, mert nem követte el a kritikus helyzetekben azokat a hibákat, amelyeket Hitler követett el. Mert Hitler - többek között - mindenki ellen volt, így vakbuzgó „őszinteségében” maga ellen uszította a világot a nagyhatalmakkal az élén, míg Sztálin sunyi ravaszságának köszönhetően képes volt ideológiai ellenlábasaival is szövetséget kötni győzelme érdekében. Amikor Sztálin a Hitler-dosszié megírását megrendeli, már több Hitler-élet- rajz a rendelkezésére állt (állhatott). Talán ez (is) magyarázza a mindennapi banalitásokra való összpontosítást, a pletykaízü magánéleti részletek iránti érdeklődését. Egyúttal pedig az összeállítók „tapintatáról” is árulkodik majd a dosszié, mivel kihúzták (kihagyták) az inkább titkolni, elhallgatni való „kellemetlen” részeket (mindenekelőtt a Hitler-Sztálin-paktum titkos záradékát, meg ami a háború előtt jól működő együttműködésre utalt volna). A közreadók úgy vélik, Sztálin érdeklődését Hitler iránt az is fütötte, hogy nem volt meggyőződve Hitler haláláról. Mi több, szerintük azt gyanította, a nyugati hatalmak menedéket nyújtottak neki a Szovjetunió elleni háború folytatása érdekében. Különböző forrásból akadt több ilyen utalás, hivatkozás, föltételezés, ám ez inkább a ködösítés kategóriájába tartozott. Tekintettel arra, hogy az ilyen fejlemény több szempontból is teljesen elképzelhetetlen volt, vagy talán éppen ezért: az ilyen félelem inkább Sztálin szkizofréniájára utal (amelyben tulajdonképpen minden diktátor szenved), valamint Sztálin világuralmi vágyaira vezethető vissza, s a mindenre/mindenkire való gyanakvására. Holott Sztálin jól tudhatta, hogy Hitler valóban meghalt, hiszen holttestét, bár eléggé megtépázott, hiszen megégett formában a birodalmi kancellária udvarán megtalálták, és számos vizsgálatnak vetették alá (a maradványokat pedig sokáig utaztatták ide-oda, bujtatták, többször újratemették, a koponya egy részletét pedig máig Moszkvában őrzik). Az, hogy a hivatalos eltemetéstől ódzkodtak, érthető, hiszen sírjának holléte előbb-utóbb kitudódott volna, s zarándokhellyé válhatott volna, erre pedig igazán semmi szükség nem volt. A kérdés inkább az, miért titkolták a szovjetek, hogy Hitler holttestét megtalálták, s alaposan megvizsgálták (DNS-vizsgálatot akkor még nem készítettek, ám fogsora identifikálható volt). Arra mérget lehet venni, hogy Sztálint minderről pontosan tájékoztatták, éppen ezért fönnáll a gyanú, sokkal inkább terve volt
