Irodalmi Szemle, 2010

2010/12 - Antalík József: Eljárt időm (vers)

18

Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában

életünk különbözik más magyar - erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, anyaországi - valóságtól és meghatározza életérzésünket. Ennek képviselete tényszerűség, nem program! Gondolkodásunk meghatározója irodalmunk anyaga. Bizonyítani lehetne, hogy nagy világirodalmi művek hasonlóan a nemzeti, nemzetiségi, vallási, s részben a valóság társadalmi és nyelvi talajából lettek. Sajátosságunk nincs ellentétben az egyetemes magyar irodalom történelmi-nyelvi egységével s a magyar lét- filozófiát kifejező törekvéseivel, ellenkezőleg, gazdagítja annak értéktartományát, árnyalhatja színeit. Az életről való tapasztalataink a saját birtokunk, mellyel gazdálkodunk és (ismét) a középszerű gondolkodásban vélem - a középszer uralkodásáról korunkban témára esszét kellene írni! - felfedezni ennek félremagyarázását vagy kiforgatását. Sajátosságainkat a mű kívánja meg és elbírja, általa lesz egyedi. Az író sem lehet életidegen saját magával szemben!

* * *

Köszönjük a válaszokat! Amennyiben érdeklődés mutatkozik az ankétban felvetett kérdésekkel kapcsolatban, szívesen közöljük a válaszokat!

Fonod Zoltán

ANTALÍK JÓZSEF

Eljárt időm

Tovarohant ifjúságom,

Nem volt más, csak röpke álom. Férfi korom büszke gőgje Romban hever, rég ledőlve.

Minden elmúlt, nem volt igaz, Porba hullott s belepte gaz. Emlékimből máglyát raktam,

S rádobáltam egész múltam.

Röpítse dal, zengje versem, Eljárt időm, megvénültem.

Még egy lépés s vár a semmi,

Ezért kellett élni, lenni? Szomorúfűz sírhalmómon Halkan súgja: tudni fogom!