Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Kulcsár Ferenc versei (Október, dió - mindhalálig, R. C. nyírfácskája, Mintha, Esti mese, Sóhaj)
19 Kulcsár Ferenc versei Október, dió - mindhalálig A kert végében pompázó, fejedelmi diófa a mennykövekkel játszó istenek árnyas szentélye volt, ám romolhatatlan lombjával egy októberi napon R. C. fölé hajolt. Eveken át álmodott hűsében boldogult úrfikoráról, a körülötte settenkedő halálról, s egy túlvilági, másik diófáról: ágairól álmában gyakran zuhant alá — mennyből a pokolba, mint akinek odalent, a mélyben van elvégzendő dolga. Én még olyan kicsi vagyok, dióhéjban elalhatok, írta R. C. egykoron: azért vagyok ily kicsinkó, mert a hintóm dióhintó, tűző napon kelek útra, hintómat négy csiga húzza. így indult R. C. az ifjúság vadonába, a tél fehérfém-hajlékába, tavasz templomába, nyarak pitvarába s a dióbarna Skorpió havába, hol a szél a csontkoronás diófát tépázza. Csörögve hullt évente a földre a megkovadt DIÓ: a D, az I, az Ó! így a jó, így a jó, mondta R. C. csöpp fiának, így a jó, szépanya nyelvén hallható, míg fölöttünk az Isten nagy országa lebeg, s peregnek őszi levelek... Anyaöltől anyaföldig kíséri a dió R. C. életét - négy hűs kamrájában rengetve a reményt. Dió, cukor, mák, dió, cukor, mák szétzúzódott az a világ a sárgaréz mozsárban, mégis, R. C. máig, máig, mindhalálig gyűjti a harmatos avarról a diót születése havában, mindszenthó lángoló, hamvas aranyában - misztériumnak, gyógyszernek: maradhasson örök gyermek... Diófából készítteti R. C. hálószobája bútorát: a benne suhogó-regélő diófalomb ringassa a túlvilágra át. Dióhéjban aludt egykor, négy kamrája illatos, arany hűvösében, s azt kívánja, koporsója diófából légyen. S mert mindennek megvan a megszentelő ára, homlokára dióolaj balzsamot kenjen az Isten szolgája.
