Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Duba Gyula író válaszolt
Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában 17 pluralizmus is ilyen értelemben lehet egységes. Ha helytelenül értelmezzük, ami megtörténhet, erősen terhes a középszerűségtől, és a harmonikus irodalmi életben olyan szakadásokat, olyan választófalakat emelhet, amelyek elválasztják és szembeállítják egymással az írónemzedékeket. A nemzedékek élményei és formaérzékenysége életérzésükből fakadnak, ám nem izoláltan és elvontan, mert mindennek előzménye van és következményei lesznek. Az áldatlan helyzetekről, csoport- érdekekről és szekértáborokról már annyi meddő szó esett, kár lenne szaporítani. A múlt iránti érzéketlenséget azonban természetellenesnek, könnyítésnek vagy seké- lyes gondolkodásnak vélem, és nem tudom értelmezni! 2 A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg életünket, társadalmi valóságunkat és létszemléletünket, tehát az irodalom élményforrásait! De nem annyira, hogy megszakított volna bizonyos - életérzésbeli, szellemi és irodalmi - folyamatosságot, a kisebbségi létfilozófia fonalát sem szakította el. Érzéseink és vágyaink ellentmondásai, szabadságélményünk sebezhetősége, melyekre hivatott figyelni az irodalom, változatlanok. Sekélyes írói érzékelés ezt figyelmen kívül hagyni, tudatos könnyítés! Közben „elfogyott” az elhivatott kritikus is, aki korábban úgy érezte, hogy átfogóan kövesse az irodalom jelenségeit, útkeresését és a műveket elemezve mintegy kitapogassa belőlük az értékek szintézisét (Fábry, Turczel, Csanda, Szebe- rényi). A kritikus ma elméletekben gondolkodik és „alkotói” státusra tör, s ebben az információdömping és a látványkultúra hatalmas térnyerése is ludas, ennek következtében az irodalomról való beszélés - diskurzus - szinte fontosabb lett, mint az alkotás. így aztán az „értők” mellett tombolhat (ismét) a középszer, hiszen a jól fogalmazott közhely az igazság színeiben páváskodhat. Beszélni nyilván könnyebb s többen tudnak, mint írni. 3 A kérdésben rengeteg a félreértés, ösztönös vagy tudatos csúsztatás. Senki nem gondolta s állította volna, hogy a szlovákiai magyar irodalom nem az egyetemes magyar irodalom szerves része, s hogy nem azonosul vele. Senki nem tagadja, hogy a nyelvnek, a stílusnak döntő szerepe van a mü értékében, s hogy az iró formakészsége - nyelvereje - maga is alkotás! Felelős író nem segíthet türelmi idő, „karantén” alakításában, melynek révén az értéktelenségek komoly értékké a- vanzsálhatnak. Ám tudni kell, hogy az irodalom demokratikus tartomány, melynek nemcsak a géniusz, hanem a közepes vagy gyengébb író, sőt a dilettáns is polgára. Arany mondja, hogy az irodalom birodalmának csúcsai a lelkes műkedvelők tömegéből emelkednek magasra! Középszerűek, alul teljesítők mindig voltak és lesznek. De - képletesen - a kritikusnak nem legfőbb gondja a rájuk való vadászat, fontosabb, mintegy hivatása a hiteles művek elemzése, megítélése. S szlovákiaisá- gunk dilemmája?! Sajátos hazai történelmünk lassan százéves, léthelyzetünk,
