Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Duba Gyula: Kalapok és a fagyialtos (Részlet a Valami elmúlt — Érni diákkora című önéletrazi regényből)
26 Duba Gyula hannak pénzért vagy tojásért, a fagylaltos tojásért is ad fagylaltot, egy tojásért egy gombócot, kettőért kettőt. Ha sok fagylaltja van, még meg is tetézi, máskor, amikor kevés maradt, éppen csak az ostyatölcsérbe keni, keveset ad, a fagylaltos ravasz és erőszakos, becsapja a gyerekeket. Háromkerekű biciklivel jön Fegyvernek felől, két kerék elől a nagy fehér láda oldalán, a ládán csillogó rézfedők, alattuk az áruja, a portéka, a finom fagylalt. A hátsó kerék felett a nyereg, rajta ülve érkezik a fagylaltos a faluig, de a Biróék házánál leszáll, maga előtt tolja biciklijét és csengetni kezd. Nemcsak a ládája fehér, hanem a ruhája is, a fején magas fehér sapka, mindenki láthatja, hogy cukrász vagy talán szakács, ő a fagylaltos. Áruja vaníliás és kakaós fagylalt, néha citromos, nem nagy választék! Egy más világ üzenete, a városi élet követe a fagylaltos, a ládájában jég között állnak a vödrök, hidegük őrzi az olvadékony nyalánkságot, jól ki van ez gondolva! Zselizen készítik, s a fagylaltos sorra járja vele a falvakat, Tergenyén kezdi és Peszeken folytatja, majd Alsó- s Felső-fegy- vemeken, s ami marad még, az jut Gyarmatnak. Még a harangszónál is hatásosabb a fagylaltos csengetése, nyugtalanítóbb, mindenkit felbolygat, a kis- vagy nagyharang kondulása békésen megszokott, akkor is valahogy nyugodalmas, amikor halottnak szól vagy úrvacsorára csendítenek, de a csengettyüszó izgalmat okoz és tettekre készteti a gyerekeket. Szétfutnak és rohannak, anyjuktól pénzt kunyerálnak vagy kutatni kezdenek, színekben meg a kazlak táján ülő tyúkokat keresik, tojások után kutatnak, kivetkőznek magukból, úgy sietnek. Mert megtörténhet, hogy közben elmegy a fagylaltos. Vagy kevés áruja maradt, felvásárolták a tergenyeiek, megvették a peszekiek, elzsákmányolták a fegyvernekiek, netán az alvégiek szerezték meg a felvégiek elől, a gyerekek izgalmukban félig „megvesznek”. S a fagylaltos ilyenkor a legzsugoribb, minden szabályt felrúg könyörtelenül. Alig egy-két foszlányt ken a tölcsérre, rájuk mordul, hogy kevés van és mindenkinek kell, hogy jusson, az alvégen kijelenti, hogy a felvégieknek is kell, hogy maradjon. így csap be mindenkit, mohón tollasodik, ládája már teli tojással, zacskója aprópénzzel, s amikor valaki gyanútlanul kéri, hogy neki jól tetézze meg az ostyát, gúnyosan kineveti: majd éppen neked, mamlasz, micsoda hülyegyerek...! Öregmamától húsz-húsz fillért kaptak fagylaltra. Aztán a kertbe mennek málnát szedni. Ismerősük a kert, a gyümölcsfák is, a nyilasalma alatt lehullva sok éretlen gyümölcs, zöldek és piros foltosak, a borízű alma férgese sárga, sokat teremnének az öreg fák, de nem birják beérlelni gyümölcsüket, korán elhullatják őket. S a gyerekeket sem érdeklik. Savanyú, fintorognak, s bár beleharapnak, mindjárt kiköpik s eldobják, éretlen még. A besztercei szilva azonban, ahogy öregmama mondta, valóban „elérett”, túlérett, a földön rothadnak a mélykék gyümölcsök, s ami még a fán maradt, az is „nyíves” lehet. A málna finom. De a gyerek nem dicséri, csak tömi magát. A mélyzöld levelek között a szúrós vesszőkön körömnyi bordó gyümölcsök ülnek, mintha apró golyócskákból, sörétből rakták volna össze őket, finoman édesek. A málna a legjobb, mondja Dezsi, sorra hajlítja maga elé a vesszőket, Érni egyre déli irányba,
