Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi adjunktus válaszolt
16 Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Nem lehet elvárni, hogy egy kisebbségi irodalomtudományi szempontból megalkotott kánont egészben általánosan elfogadjanak: az irodalom a szelekció elvén alapszik, a technikai tudás minimum, a többit kell valahogy belecsempészni a műbe. Ez a vitaképesség alapja: azoknak, akik úgynevezett szlovákiai magyar irodalom konstrukcióit fenntartják, nagyon sok esetben észre kellene venniük, hogy amíg a technikai tudás minimumáról sem beszélhetünk, addig szó sem lehet irodalomról, csak kultúrházi önképzőkörről, ami lehet élvezetes és jó, de azért nem irodalom. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar irodalom e tájain nincsenek nagyszerű teljesítmények: dehogynem! Azt viszont jelezni szeretném, hogy a hazai mechanizmus bárkit íróvá (egyiptológussá, zeneszerzővé stb.) avat anélkül, hogy arra a puszta technikai kritériumok viszonylatában jogosult lenne. Ez végeredményben nem is nagy baj, afféle arisztokratikus bizalom, csak aztán, amikor a kritikai ellenpólus megszületik, kezdetét veszi a gyalázkodás és a hatalmas csodálkozás. Amit irodalmunk e tájain hiányolok, az a férfias fellépés, a fura köldöknéző narkózisból való felrázhatatlanság és a mű-, illetve értékcentrikus szemlélet esetenként fájdalmas hiánya, illetve a kulturális sajtó érzéketlensége és nyilvánvaló megvesztegethetősége, a művészeti közírás siralmas állapota vagy magamutogató heréltsége. A hazai irodalom mechanizmusai túl átlátszóak és hamar kiismerhetőek: ezért sérülékeny, és folytonosan úgymond a nulláról kezdésre ítéltetett. Pedig a nullával semmi sem kezdődik, még az időtengely nullán túli része is meglehetősen gazdag... Életem jelentős részét én is az ellentengely térfelének tanulmányozásával töltöm. 3. Alabán Ferenc: A küldetéses irodalmak - így a szlovákiai magyar irodalom is - szinte mindig a dogmatikus politikával és ideológiával szemben voltak szemléletformáló erejűek. Bizonyított tény, hogy ezekben az irodalmi vonulatokban koronként az irodalom és a társadalmi küldetés jórészt összekapcsolható. Egyértelmű igény és tény, hogy az irodalomtörténész a fontosnak vélt, ítélt nemzeti küldetést vállaló műveket is következetes esztétikai mérték alá vonja. Ez nem különösebb értelmezői gond, mivel az egyidejű szemlélés nem jelenti az esztétikai és magatartásbeli értékek összekeverését. Példánk itt is a kisebbségi kérdést idézi. A már néhányszor - eléggé átgondolatlanul - feltett kérdés: Létezik-e szlovákiai magyar irodalom? Minden manipuláció ellenére, nem volt több ez a kérdés üres provokációnál. Minden ilyen eddigi eszmefuttatásból hiányzik ui. többek között annak az alapvető ténynek a figyelembevétele, miszerint a magyar irodalomtörténet és kritika által eddig számba vett kisebbségi magyar nemzeti irodalmi sajátosságok már akkor is az egyetemes magyar irodalom megkülönböztetett értékei maradnának, ha a magyarság élménybeli széttagoltsága most egyetlen varázsütésre megszűnne. Ennek az észrevétele is — vitathatatlanul - az összmagyar irodalmi kontextusban való gondolkodást feltételezi. Nem csodálkoznék naivan azon, hogy az ilyen és hasonló merev kérdések exponálása után nem történik semmilyen változás és minden megy tovább a maga rendje szerint...
