Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi adjunktus válaszolt
14 Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában színét. Az utóbbi években elharapózott az irodalmi túltermelés, és a dilettáns vagy finoman fogalmazva kevéssé tehetséges irodalmárok nyáj szerveződése, főleg ez utóbbi tud igazán szervezetten működni, hiszen a közös érdek és a kritikátlan meggyőződés hivatott palástolni a tehetség hiányát. Az ilyen figurák képtelenek a folyamatos önreflexióra, nem ismerik az elbizonytalanodás, a kétség aktusait, s a csoportos agresszió meghatározza világlátásukat is, ezért szívesen fekszenek le bármely agresz- szívebb ideológiának is, mely gyakorta afféle pótléka a korábbi ideológiai korrumpálódásnak. Az alkotó értelmiségi folyamatos megkérdőjelezések sokaságában él, a vita hevében formálódik, ezért nem képes felvenni a birkatermészetet. Az irodalom társadalmi szerepe nyilvánvalóan megváltozott, szubkulturalizálódott. Ez az irodalomoktatás elég súlyos csődjével is magyarázható, de azzal a folyamattal is, mely a társadalmat mostanság folyamatosan az elhúzódó és elhúzandó infantilizmus állapotában tartja. Az irodalom ugyan játék, de kellene ismemi a szabályait is. 2. Alabán Ferenc: Az elmúlt két évtized mennyiségileg gazdagnak mondható szlovákiai magyar irodalma fejlődése szempontjából minőségileg keveset változott. Az életművek immár négy generáció keretében bontakoznak ki, s az egyes nemzedékek — erre van néhány beszédes példa - többször nem értették meg egymást, különböző alkotói elveket hirdettek és érvényesítettek, esetenként vitákat provokáltak. (Alkalomadtán ezeket - a tanulságok kedvéért is - szükséges lesz majd feldolgozni - sic!) A múlttal való szembenézés az egész irodalmi életet és írótársadalmat érinti, nem csak kiválasztottakat. Ez azért is nehéz és igényes feladat, mivel - személyes érintettség hiányában (ahogy beszélgetések alkalmával tapasztaltam) - nincs meg minden generáció tagjainál a múlt megismerésének igénye. A fiatalabb alkotók inkább a jelen és a jövő lehetőségei iránt érdeklődnek, ami egy bizonyos szinten természetes jelenség. Az idősebb alkotók, akik már jórészt megélték a múltat, úgy érzékelik jogosan, hogy már közvetlenül szembesültek az elmúlt évtizedek eredményeivel (és torzulásaival), s inkább az újabb alkotói kihívások felé fordulnak. Másképpen van ez azoknál, akik kritikákban, esszékben, irodalomtörténeti módszereket felhasználó tanulmányokban, elemzésekben is leírják véleményüket - ezért minden általánosítás, persze könnyen félrevezető lehet. A múltba való tekintés szintjén megállapítható, hogy az irodalomtörténeti összefoglalások (akár magyarországi, akár szlovákiai magyar szerzők tollából) relative határozott értékrenddel mérték és mérik fel a cseh/szlovákiai magyar irodalom fejlődését és értékeit. A jelen problémáját az jelentheti, hogy maga az irodalomtörténet-írás is nagy változásokon, átalakulásokon esik át, s az eddig alkalmazott fonnák helyébe újak lépnek, bevonva többek között az internetes forrásokat és lehetőségeket. A formával pedig az értékrend is szinte törvényszerűen változik, s a fejlődési vonalak megváltozhatnak, az addigi értékek relativizálódhatnak. Az ú
