Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi adjunktus válaszolt
Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában 13 rábbi, történelmi sérelmeket felpanaszoló, azokat feloldani kívánó megmutatásgesztus jelentőségteljesen kiegészült az utóbbi években egy másikkal: a felnőtt nemzetiségi személyiség egyenlőségtudatával vagy - igényével. A korszerű nemzetiségi tudatot az egyenlőség és a sajátosság méltóságának, értékének jegyében formálja és fejezi ki az irodalom.” Ebből a véleményből is ab ovo következik, hogy „felnőtt és korszerű nemzetiségi tudat” szükséges a kisebbségi viszonyok fejlődésének a pontos regisztrálásához és felméréséhez, mivel ennek lehetőségeként számolhatunk a szlovákiai magyar irodalom fejlődésének egyik fontos motívumával. Ha ez a korszerű és felnőtt nemzetiségi tudat hiányzik, nem lehet csodálkozni azon, ha a szlovákiai magyar kultúra és irodalom helyzetét többen félreértelmezik... Éppen ezért hiányát érezzük, hogy nem íródnak a kisebbségi magyar nemzeti irodalmak és szellemiség jelenlegi létállapotát és viszonyrendszerét fejtegető és jellemző tanulmányok. Alig akadnak szakmai szemlék például az utóbbi évtized szlovákiai magyar irodalom eredményes íróiról, kezdeményezéseiről és legjobb müveiről. Mire figyelnek a szerkesztők, miért nincs több recenzió, esszé és kritika a kisebbségi magyar irodalom terméséről? Miért hiányzik a rendszeres önzetlen szervezői kezdeményezés és motiválás? Vajon igazuk lehet azoknak, akik azt állítják: ebből a szempontból bizonyíthatóan kedvezőbb volt a helyzet néhány évtizeddel ezelőtt, mivel az irodalmi rovatok szerkesztői nagyobb odaadással figyeltek a kisebbségi magyar irodalomra és ügyeltek arra, hogy minél több kiadványról jelenjen meg ismertető írás és vélemény. Csehy Zoltán: Grendel szavaiban sok igazság van, de talán az irodalom pluralizmusát nem igazán egy írószervezeten belül tudom elképzelni, sokkal inkább egymás mellett létező, konkuráló írószervezetek összjátékaként. Persze, én eleve szkeptikus vagyok: az irodalom teremtődése nem közösségi vállalkozás, és nem is lehet közösségi feladat, magányos és elegáns sport, mondjuk a golfhoz hasonlatosan arisztokratikus. Ezért az írószövetséget nem tudom azonosítani az irodalommal, ahogy az intézményrendszerek történetét sem az irodalomtörténettel. Azt hiszem, az írószövetség mint entitás az irodalomteremtődés körülményeit és az érdekképviseletet hivatott biztosítani, illetve folyamatos provokációval vitára serkentenie az irodalmat magát. Meg reprezentációs funkciója is van: vezetőségének emblematikus szerepe van, u- gyanakkor nehéz összehangolni, hogy a kulturális menedzser és a reprezentáló tekintély személye egybe essen. Valamiféle művészi szolgáltatóintézményekre lenne szükség, afféle tájékoztató- és kreativitáscentrumokra, ezek pedig civil kezdeményezőkészséget igényelnének - ezekre is van számos szép példa. Az ideológiai deter- mináltság kora szerencsére lejárt, és, legyen az bármilyen patetikus is, én hiszek a szabadság ösztönös megtisztító erejében: az irodalmat éltetheti az elnyomás is, persze, csak író kell hozzá, és nyelv (meg türelem), amely képes átlátni a mindenkori diktatúra retorikai szövevényein, és képes zsigerileg érezni kora nyelvének hamis fel
