Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Pomogáts Béla: A nyelvstratégiától a kulturális stratégiáig
4 Pomogáts Béla japán, a német és a francia), további tíz nyelvet ötven- és százmillió közötti népesség beszél (urdu, pandzsábi, koreai, olasz, telegu, tamil, marathi, vietnámi, török, jávai). A magyar nyelv ebben a rangsorban az igen megtisztelő negyvenkettedik helyet foglalja el. (Mára bizonyára az ázsiai és afrikai túlnépesedés következtében ennél hátrányosabb helyzetbe került.) Előtte olyan nyelvek szerepelnek, mint az afgán, az asszámi, a malajalam, a holland, a perzsa, a lengyel, a román, az ukrán, utána pedig olyanok, mint a cseh, a szlovák, a szerb, a horvát, a svéd, a dán, a finn, az újgörög, a bolgár és így tovább. A magyar nyelv ezek szerint Európában (az orosz, a német, az angol, a francia, az olasz, az ukrán, a spanyol, a lengyel, a román és a holland után) a tizenegyedik, és több mint húsz nyelvet előz meg az európai nyelvek rangsorában. A nagyvilágban pedig ezerszámra élnek nyelvek, amelyeket a magyarnál kevesebb (jóval kevesebb) ember beszél. Nyelvünk még sincs teljes biztonságban, és ha a tapasztalt vagy éppen lehetséges veszélyeket számításba kívánjuk venni, külön-külön kell vizsgálat tárgyává tenni a magyar anyanyelvűek három nagy (földrajzi értelemben is elkülöníthető) csoportját: a magyarországiakat, a Kárpát-medencei magyar kisebbségieket és a nyugat-európai, valamint tengerentúli szétszóródásban élő magyarokat. Magyarországon a huszadik század nyolcvanas éveinek közepe (tehát nemcsak a rendszerváltozás) óta egy nagyszabású civilizációs átalakulás ment végbe, és ez mint minden átalakulás, a kultúrák, életformák, mentalitásmódok éles ütközésével járt együtt. A széles körben tapasztalható kulturális és mentális konfliktusok természetesen kihatottak a nyelv életére is. Mindennek csak egyik velejárója és következménye az, hogy (miként sokan panaszolják) nyelvünket kezdik ellepni az idegen szavak: a kereskedelmi elnevezésekben, a reklámokban, az elektronikus civilizáció eszközeinek használata során, sőt, a rádió és a televízió műsoraiban. A jelenség nem merőben új, nagy civilizációs változások idején rendre bekövetkezik, így történt ez a tizennyolcadik század végén, a tizenkilencedik század elején is, midőn hazánkban megindultak a gazdasági átalakulás: a polgárosodás folyamatai. Az idegen szavak és kifejezések befogadására természetesen szükség van, de inkább csak akkor, ha valamely új fogalom, jelenség vagy eszköz megnevezésére nem áll rendelkezésünkre magyar szó, avagy ilyent nem tudunk némi nyelvújító leleménnyel létrehozni. Ezért kétségtelenül szükség lenne egy új nyelvújító vagy legalább nyelvvédő mozgalomra, akárcsak Kazinczy, vagy később Kosztolányi idején. A nyelvújítás mint nagyszabású kulturális kezdeményezés, mi több: mozgalom, mindig akkor válik időszerűvé, midőn a civilizációs fejlődés, a polgárosodás lendületet kap és előretör. így történt ez a tizenkilencedik század első harmadában: Kazinczy Ferenc nyelvújító mozgalma körül, így történt a tizenkilencedik század végén, midőn a Szarvas Gábor által alapított és szerkesztett Magyar Nyelvőr című folyóirat volt az anyanyelv védelméért folytatott szellemi erőfeszítések műhelye, és így történt ez múlt század harmincas éveiben, midőn Kosztolányi Dezső lett a nyelvművelés apostola, következetes szorgalommal gyomlálva az élőbeszédből a
