Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A krónikás skizofréniája Poór József Etűdök és a Kesergő c. kötetéről
65 KÖNYVRŐL KÖNYVRE A krónikás skizofréniája Poór József Etűdök és a Kesergő című kötetéről Meghökkentő, a szokásoshoz képest épp fordított megjegyzés olvasható Poór József Etűdök és a Kesergő című kötetének ötödik oldalán, mely szerint a kötetben olvasható történetek a valóságban megtörténtek, s a szerző elnézést kér a szereplőktől, amennyiben nem ismernek magukra. A szerző tehát már a kötet legelején leszögezi, hogy szövegeit egyáltalán nem óhajtja kizárni a valóságos világból, és a szöveguniverzum elvont birodalmába száműzni, a szövegek valóságos életek, valóságos sorsok lenyomatai. A szerző a krónikás szerepét kívánja magára ölteni, aki hitelesen beszámol megélt tapasztalatairól. Ebből eredeztethető a szövegek kivételesen személyes hangvétele, egyáltalán nem leplezetten önéletrajzi ihletése. A stílus mégsem nevezhető egyértelműen és tisztán realistának, a szerző gondosan a fikció ruhájába öltözteti a valóságot: történetei jellegüknél fogva fiktív történetek, amelyek be vannak zárva az Etűdök és a Kesergő című kötet lapjai közé. A bevezető megjegyzés tehát a fikció és valóság bújócskájába hívja játékosan az olvasót, ahol nem biztos, hogy ami fikciónak tűnik, valóban az is. Az Etűdök és a Kesergő tulajdonképpen vegyes műfajú kötet, a domináló prózai szövegek mellett versek és rajzok is szerepelnek benne, mind ugyanazon szerző munkái. A három ciklusba sorolt prózai szövegek közötti hidak szerepét töltik be a rajzok és a versek, melyek közül az előbbiek a nem igazán első osztályú grafikai megoldások következtében sajnos nem mutatnak túl jól, talán jobb lett volna ezeket kihagyni a kötetből. A versek (dalközeiben) szinte mindegyike afféle „tengerészvers”, természeti képek, emberi alávetettség, kitartás, küzdelem jelenítődik meg bennük, nagyobbrészt hagyományos elemekre épülő, olykor erőteljes szóképekkel, máskor közhelyekkel operáló szövegek. Fontosnak nevezhető a kötet egészének vizsgálata szempontjából a hátlapon is idézett A jó skizofrénia című költemény, mely a „szárazföldi lét” és a világjáró tengerészlét közti ellentétet alapozza meg. Poórnál a tenger, az óceán nem puszta metaforája a szabadságnak, hanem az egyetlen élhető választás, a lázadás, a megújulás egyetlen lehetősége a maga konkrét valóságában. A szövegek alaphangját éppen az a választási kényszer adja meg, ami a tengertől messze, a szárazföld belsejében élő és a szülőföldjéhez görcsösen ragaszkodó, emellett viszont a tengerhez végzetesen vonzódó embert tulaj
