Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - Végh Péter: A lépcső
58 Végh Péter Nem tudja egykönnyen elfeledni titkos szerelmi vallomását: Félig szítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett,... Mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. A porlepte, madárpiszokfoltos ablakpárkányon berzenkedve sétál fel- s alá egy kékesszürke vadgalamb pár. A galambok egyre turbékolnak, a hangok felfelé szállnak: galambturbékolás, verébcsiripelés. Felfelé szállnak a szagok, a párák, a cigarettafüst. Aki élni akar, az ég felé emeli a tekintetét. Túl sokáig járt lehorgasz- tott fejjel, sokáig bámulta a földet. De ennek vége! Újra (már ki tudja hányadszor) Vadalma hangját hallja: Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet, és csak az ész, csak az ész...2 Ezek a kedves szavak egyre zsongnak lelke mélyén, mint fürge méhek a kasban. 9/ A barna és vörös cseréptetőket bearanyozza a meleg, délutáni napfény. Felvillan valami a távolban. Talán egy ablak, talán egy tócsa tükre, és a délutáni verőfényben az ég boltozata elszíntelenedik, elveszti azúrkék ragyogását. A távoli városrészek homályba buknak, egyre inkább áttetszővé válnak, mint a levegő. Hirtelen erős, rohamszerű köhögés rázza meg a testét. A feje szédül, a hasa émelyeg. Félig szítt cigarettája kiesik a szájából. Sietősen felszedi. A lépcsőmászástól hideg veríték lepte be a testét. Az izzadtságcseppek lefelé patakzanak a hátgerincén. Hiábavalóan tör felfelé, amikor a teste mindegyre lefelé húzza. Stella az ég, Alfi a föld felé tart. Útjaik végképp elválnak. Mindene kiált! Semmiből sem jutott neki elég! Semmiből! A vak sors fukar volt hozzá. A szerény tanári fizetéséből nem nagyon ugrálhatott. Semmi luxus, csupán a legszükségesebb, a mindennapi betevő. Elege van ebből az üres, léha, céltalan életből. Már egyszer felderülhetne felette is az ég, felragyoghatna az ő csillaga! Évekig balga álmokat kergetett, légvárakat épített, amelyek csúcsán Stella trónolt. Kitörölhetetlenül, visszavonhatatlanul. Stella, a „vörös csillag’’. De miféle csillag az ilyen? A szerencse vagy a végzet csillaga? A megmaradás vagy a pusztulás csillaga? Lépcsőmászása a függetlenség utáni konok és kétségbeesett sóvárgássá fajul. 10/ Fentről nézve minden olyan kicsinek és távolinak tűnik. Alfmak nem csak az ereje fogyatkozik, a bátorsága, az elszántsága is. ,, Mindennek ez a rusnya felvonó az oka. Ha szó nélkül felrepít a tizennegyedikre, már régen túl lennék a nehezén. Épp most kellett elromlania! Nekem sosincs szerencsém! S itt vannak ezek a lépcsők. Gonosz, sunyi lelkek. Egyre szívják a véremet, mint a piócák. " Kedvszegetten tekint végig a végtelenbe kígyózó lépcsősoron. „Miért vagytok ilyen közönyösek sorsom iránt, ilyen hidegek és ridegek?”
