Irodalmi Szemle, 2009

2009/10 - JUBILÁNSOK - Végh Péter: A lépcső

A lépcső

57

nyi éve már? Tudni sem akarja! Elszaladtak az évek, s ő hovatovább unja az egészet. Idővel múlik a szerelem. Meg aztán Sztracsatella túl sokat képzelt magáról, s ezt gyakran éreztette vele.- Kicsi a fizetésed! Nem törődsz eléggé a kinézeteddel! Elhanyagolod a személyes higiéniádat! Ráadásul van egy zabigyereked! - ilyeneket vágott a fejéhez.

Sztracsatella éles nyelve, szókimondása már jó ideje szurdosta a lelkét. Nincsen rózsa tövis nélkül.- A vörös nőkkel bizony nem jó packázni - mondta csöppnyi keserűséggel Bicegő Bandinak, amikor egy alkalommal együtt italoztak a Vízipókban. - Kissé fennhéjázóak. Persze a szőkék se nagyon jobbak. Nem tenném értük tűzbe a kezemet, nem én! Még jó, hogy Vadalma barna.

Bicegő Bandi mindig türelmesen végighallgatta Alfi furcsa ömlengéseit. Általában igazat adott neki, ahogy azt egy jó baráttól elvárhatjuk. Köztük csak elvétve került sor szóváltásra.- Hékás! Talán abban reménykedsz, hogy én foglak eltartani? - mordult rá egyszer Stella, kissé nyers modorban. - Hogy a fenébe gondolod?

Persze nem akart ő Stella nyakán lógni, mit egy kölönc. Csak azért volt vele, mert nőies kinézete és átlagon felüli anyagi háttere teljesen elkápráztatták. A teste és ruházata mindig patyolattiszta volt, üde és illatos, mint a nyíló piros rózsa. Ezért nem kellett attól tartania, hogy esetleg valamiféle nyavalyát összeszed tőle.

8/ Már félúton jár. Egyre fogy a távolság közte és a kedvese, F. Héderváry Stella közt. A lépcsők szolgalelkűen emelik a magasba. A nyolcadikra ér.

„A nehezén már túl vagyok, szusszanok egy jót!”, gondolja. Kitárja a sarokablakot, cigit-gyufát kotor elő szakadt nadrágzsebéből, rágyújt és kikémlel.

Egy jó nagyot slukkol, jóleső érzés járja át. Vadalma jut az eszébe. Maga előtt látja őt, amint Radnóti Hetedik Eclogáját skandálja. Azt a verset, amelyet a költő 1944 nyarán, röviddel halála előtt írt a lágerben, munkaszolgálatosként, valahol Zabutica fölött a hegyekben:

Búvá otthoni táj! O, megvan e még az az otthon?

Bomba se érte talán? S van, mint amikor bevonultunk?

És aki jobbra nyöszörög, aki balra hever, hazatér-e?

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik a hexametert is?

Talán akkor szerettette meg vele Radnótit, amikor elmondta róla, hogy milyen bátor, következetes volt. Elfogadta a rá kimért sorsot. Az Első eclogában megírta:

Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?

Egy igazi költőnek méltónak kell lennie életművéhez. A cigaretta kapcsán az eszébe jutnak Radnóti pásztorkölteményének további sorai, amelyeket Vadalma olyan mély átérzéssel, olyan hihetetlen egyszerűséggel szavalt a legutóbbi órán!