Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Duba Gyula: Tóth László köszöntése 60. születésnapján
Tóth László köszöntése 60. születésnapján 41 elméleti tájékozódásuk gondolati gyökérzete beleillett és érvényesülhetett ebben a munkában. Eközben Tóth költészetének és lírai szenvedélyének is forrása lesz a gondolatiság, formateremtő erő számára. Ekkor adja ki Ithakából Ithakába (1975), majd Átkelés (1977) című köteteit, amelyek átfogó alapérzése - ami már első, A hangok utánzata (1971) című kötetére is érvényes - a hangsúlyozott és mélyen megélt személyesség. Ez a személyesség nem szenvedélyes lírai kitárulkozás, se a lázongó egyéniség érzésvilágának rázúdítása a világra, hanem inkább a bölcselkedésre hajlamos, magával vívódó tudat önvizsgálata, vallomásos természetű. Talán Zs. Nagy Lajos személyességéhez hasonlítanám, olyan megkülönböztetéssel, hogy míg Zs. Nagy önvizsgálatát önironikusan groteszk és rejtőző líra fedi, a Tóth Lászlóé vallomásos-elemzéses filozófiai hajlamú, gondolati elvonatkoztatású, mintegy tanúságtevő természetű. Pompás interjúkötetét (Vita és vallomás, 1982) is ilyen hozzáállással munkálta ki, korabeli irodalmi gondolkodásunk szintézisére törekszik vele. A kérdezettek alkotói egyénisége mintegy a kérdező intellektusával szembesül, a szellemi kép és gondolatanyag struktúrájában ott érezzük Tóth alkatát. Kitűnő műnek érzem azért is, mert műfajában első, kezdeményező könyv, alkalmat ad, hogy irodalmunk szemrevételezze magát, szembenézzen önmagával és tudatosítsa gondolati értékeit, meglássa lehetőségeit, megválassza esélyeit, céljait! Az Irodalmi Szemlének a nyolcvanas évek elején komoly, politikai jellegű gondjai lettek egy Tóth-vers miatt, a főszerkesztőt megbüntették, majd előbb Varga Imre, aztán Tóth László is megvált a Szemlétől. Színházi dramaturg néhány évig, majd 1986-ban Magyarországra települt. Ott lapot szerkeszt, majd alapít, kiadót szervez, az átalakuló irodalmi élet cselekvő részese, 1994-ben József Attila-díjat kap. Szervezőkészsége érdekes vonás, a Szemlében is érvényesült. Valamiféle összetetten cselekvő alkatra utal, az alkotó intuíció munkása mellett az emberi kapcsolatokat is mozgatni képes, benső erőre, mintegy komplex aktivitásra, melyhez- mint látni fogjuk - az irodalomtörténeti munkában való elmélyedés képessége is járul. Budapesten eredményes kutatómunkába fog. Filep Tamás Gusztávval közösen „felfedezik” a magyar irodalomtörténet számára Peéry Rezsőt, a nyugati emigránst, válogatott műveit három kötetben rendezik kiadásra. Válogatást készít Esterházy Jánosról (Örökség, 1990), a háború utáni hontalanságunk éveinek irodalmáról (Mint fészkéből kizavart madár, 1990), s legutóbb Fábry Zoltán müveiből (Az őrhely megszólal.) A könyvekhez irt kommentárjai, jegyzetei irodalomtörténeti értékűek. Arról győznek meg, hogy az idő súlyos tanulságai és a közelmúlt számára mindenekelőtt a hazai magyar „sorstörténelmet” jelenti, gondolatiságát ez formálja, s meghatározza lírája intellektuális természetét. Budapesten, áttelepülése után - 1987-ben - kiadott vers-kötetének a címe: „Éjjelenként a semmivel, avagy a tett nélküli színhelyek”... a költő sorsáról szólva önmagáért beszél. Hasonlóan összetett, filozófiai értelmű szimbolika egyébként sajátossága. A pozsonyi Kalligram Kiadó 2003-ban adta ki „Átváltozások avagy Az »itt« és az
