Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Duba Gyula: Tóth László köszöntése 60. születésnapján
40 Duba Gyula jez ki hitet és nihilt, reményt és reménytelenséget, magányt és közösség utáni vágyat.” A megfogalmazás olyan értelemben pontos, hogy valóban ez a nemzedék attitűdje és életérzése, s költészetük egyben korfordulós termék. Az ötvenes évek után hatvannyolc olyan szellemi emelkedést hozott, amelyet már konszolidációval, repressziókkal sem lehetett megállítani. A szellem kiszabadult a palackból! S itt kell szót ejtenünk a nemzedék költészetének irodalomtörténeti - de akár társadalmi - jelentőségéről, mely abból következett, hogy a kísérletező hajlam és formai szabadság mellett az igazabb gondolatiságra esküdött, s ebből az is következett, hogy a történelemben, az életben az egyéni sors tragikumát kereste, a társadalmi történések drámáiban a személyi ...re!! függesztette tekintetét. Az esztétikai érték, az iro- dalmiság kimunkálása során döntő felismerés, hogy a közösségi létfilozófia igazságai az egyén sorsának a tanulságaiból következnek! A „történelemkönyv saját használatra” című versében, melyből a címadó kép, az „egyszemű éjszaka” való, írja Tóth László: „két párhuzamos / közé szorított / ágyamon csúszni kezdek / a végtelenbe.” Akkor húsz-egynéhány éves lehet, versei mintha határozott filozófiai tájékozódás hajnalát jeleznék. Az idő úgy hozta, hogy Tóth László az Irodalmi Szemle belső munkatársa lett, melynek akkor főszerkesztője voltam. Konszolidációs években, „komor időben” csináltuk a Szemlét még Varga Imrével, később Zalabai Zsigmonddal és Kulcsár Ferenccel. Korábbi megjegyzésemhez, hogy ez a nemzedék még „értette” elődeit, annyit tennék hozzá, hogy erős formaigénnyel kísérletezett és más esztétikai értékeket vallott, de már említettem, a történeti látással sem szakított, alapérzésnek fogadta el. Zalabai a „Holmi” rovatot vezette be a lapba, Varga Imre az „Első közlésem” sorozatot, Tóth László a bontakozó hazai tudományosság irodalmi kibontakozásán dolgozott, tanulmányokat szerzett be, ankétokat szervezett. Ez bizonyára intellektuális-gondolati alkatából következett, ama mind költészetére, mind további irodalmi munkásságára befolyással bírt. A hetvenes években a folyóirat főleg két fontos célkitűzést követett: ösztönözte a történetiség jelenlétét és fejlődését, a hagyományfeltárás és múltszemlélet dokumentálását (Hazai Tükör rovat, tájszámok), másrészt a modem irodalmi tájékozódást és a korszerű formakultúra, a szellemi újdonságok (pl. a strukturalista iskolák vívmányai) eredményeit is közvetítette. Ezek a törekvések helyzeti adottságainkból következtek. A gyökerek ápolása és a lehetőségek, a korszerű esélyek alapozása a közösségét szolgálni kívánó irodalom önmegvalósítását segítette. Emellett bizonyos önvédelmi reflex is éltette: korszerű munkával hárítani el olyan - a fensőbbségtől kívánt - eszmeszolgálatot, amely az egészséges irodalmi fejlődés kerékkötője lett volna! Irodalmunkból a kor s a konszolidáció nem az „eszmei tisztaságra” való törekvést váltotta ki, hanem a történelmileg hiteles valóságfeltárás igényét, nemzetiségi tudatra és modernségre való irodalmi törekvést, és a hazai magyar tudományos gondolkodás elősegítését, eredményeinek prezentálását sugallta. Tóth László - és társai - életérzése és valóságszemlélete, lírai szenvedélyük igazságkeresése, valamint
