Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (1) (lírai jegyzetek)

60 Gál Sándor * * * Lassan elfelejtek írni, a kezem, az ujjaim nem engedelmeskednek. De ennek nincs semmi gyakorlati jelentősége. Vagy el tudom olvasni később, amit ide kör­mötök, vagy elvész az egész. Az elmúlt hét eleje javulást jelzett, de tegnaptól megint csak kínlódom. A fizikai gyengeség nem oldódik, nem javul. Holott arra vol­na a legnagyobb szükségem. Igyekszem, de az eredmény alig érzékelhető. Végleg kiköltöztünk Kassáról. Sándor szerint „végleg gyüttmentek lettünk”. Ez a „seholsincs-otthon!” És ez valóban igy igaz. Egyébként ma lettem hetvenegy éves. * * * Egész nap a könyvtár pakolása - nem rendezése —, mert arra nincs sem erő, sem idő. Azt hiszem, hogy ez a könyv-fal a világ legszebb tapétája. Ami a döbbenet: ezt az egész könyvhalmazt szinte az utolsó darabig elolvastam. Hasznomra-e, nem tudom megmondani. Holnap a kazánházban is összeszerelik a polcot, oda a folyói­ratok mázsái kerülnek. Csak mellékesen: azok zömét is átolvastam. És még ma is szeretek olvasni! Csak egyetlen kérdés marad: mi lesz ezzel a sajátságos kinccsel? Túl ezen: egész nap — kisebb pihenőkkel - képes voltam dolgozni. Fáradt vagyok, de a fáradtság nem betegség. * * * Több mint egy hónapja nem írtam egy sort se, így az életemből is kimaradt eny- nyi idő. Nehéz, kínlódva leélt hónap! S igy leírni még ma sem egyszerű. Az ünnepek alatt itt voltak Évusék, csodálatos volt, de egyben nehéz napok követték egymást. Tegnap magunkra maradtunk, üres lett a ház az unokák nélkül, csend van, s nyuga­lom. Kint nagy a hideg, délután -10 fokot jelzett a hőmérő, így hosszabb időre ki se merek menni, mert elfogyott rólam a hideg ellen védő zsir- és izomréteg. Lassan mozgó csontvázzá aszalt a szeptember végi műtét. És nagyon lassú a javulás és a testi gyarapodás. Annak ellenére, hogy igyekszem mindent megtenni a gyarapodás gyor­sulására vagy - gyorsítására. Persze, az a legnagyobb csoda, hogy élek. * * * Havazással jött a hajnal, apró, sürü szemű hó esett, amikor kimentem az ud­varra mozogni egy keveset, vagy pontosabban: annyit, amennyit birok. Délelőtt megpróbáltam írni Az Egy és az Egész következő - komáromi - fejezetét. Sokra nem jutottam vele, de nem halasztgathatom ezt a munkát, ha még a pozsonyi tíz évet is meg akarom írni. Ma egyébként kocsonyát reggeliztem, amolyan kísérletként, hogy mit vállal­hatok, hogy mit bírok el. Időnként olyan fáradtság nyom a földbe, hogy lépni is alig birok, s mellé szédülés meg váratlan hőhullámok társulnak. De vannak jó vagy jobb napszakok is. A „Versek-mesék- műfordítások” anyaga tegnap óta a számítógépben van. Ez lesz az Egybegyűjtött... tizedik kötete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom