Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Andrej Tarhanov ars poeticája „Törhetetlen erő számomra a költészet...” (Mázsár László beszélgetése Andrej Tarhanov vogul (manysi) költővel

13 ANDREJ TARHANOV ars poeticája . ^ v 2.,^« V» „Törhetetlen erő számomra a költészet. Beszélgetés Andrej Tarhanov vogul (manysi) költővel A hetvenkét éves Andrej Tarhanov, a vogul (mansi) irodalom egyik meghatározó egyénisége, új verseskötetet mondhat magáénak. A nagy vissz­hangot kiváltott és megkülönböztetett érdeklődéssel fogadott „A pogány hit­vallása” című tavaly decemberben megjelent reprezentatív kötet (a jekatyerin- burgi Közép-Uráli Könyvkiadó gondozásában) a költő életművének tükre. Legszebb lírai termését 390 oldalon tárja az olvasó elé. Ennek kapcsán ke­restük meg Andrej Tarhanovot. * Az osztjákok és a vogulokföldjén a sámánokat az egek, szellemek választják ki. Jeladásokat kapnak tőlük. Önt, mint költő-sámánt, a vogul irodalom egyik alapítóját, jelentős egyéniségét, mely szellemek segítik, milyen források táplálják?- Költészetemnek (s életemnek is) három gyökere van: a szülői ház előtt emelkedő hét felszentelt vörösfenyő, szülőfalum közelében az égre meredő szent cirbolyafenyő-liget és a fehér vitorla. Részletesebben is kifejtem, miért?. Gyer­mekkoromban szigorú tilalom létezett: a felszentelt fát meg sem szabadott érinteni, nem hogy - ne adj Isten - bottal megkocogtatni vagy követ hajítani rá! Én egyszer mégis legyőztem félelmemet, s óvatosan megsimogattam a sudár vörösfenyő tör­zsét. Utána megrökönyödve álltam és vártam: mi fog történni. A fa ágai enyhén meg­remegtek, mintha izgalom fogta volna el őket, de senki nem ütött meg, nem kiáltott rám. Ekkor felnéztem a vörösfenyő koronájára, és meglepetéssel vettem észre, hogy a fa rám mosolygott... Hatalmas kő esett le a szívemről, megmagyarázhatatlan könnyedség, öröm fogott el. Biztos vagyok benne, hogy abban a szent pillanatban dőlt el a sorsom: a pogány hit és a költő ébredt fel bennem! A szent cirbolyafenyő­liget sok-sok verssorral ajándékozott meg. A magasztosan égbe nyúló, titokzatos cirbolyafenyők - legendák és mesék forrása - ellenállhatatlanul vonzottak, magukhoz láncoltak. Megzöldült koponyákra, hosszú, éles hegyű nyílvesszőkre is emlékszem. Nagyanyámtól érdeklődtem felőlük: „Azoknak az időknek a tanúi, amikor a megkereszteltek harcoltak a pogányokkal.” Többet nem tudott mondani. Ezek a fenyők élőkké váltak számomra, a véreim lettek . Ma Hanti-Manszijszkban, a házunk előtt három cirbolya nyújtja intőn kezét az ég felé: pogány múltamra em­lékeztet, szülőfalumat, Amányját juttatja eszembe. Karagájevo faluban, az Ah

Next

/
Oldalképek
Tartalom