Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Fónod Zoltán: Nyelvhűség és világtudat... (Tőzsér Arpád Posonium Életműdíja)
36 Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 lenére!) is kinyilatkoztassa: ,, Tőzsér Arpád a csehszlovákiai magyar költészet első klasszikusa”. Irodalmunkban Tőzsér Árpád az első gondolkodó — írta Grendel aki felismerte, számunkra végzetes lehet, ha a csehszlovákiai magyar irodalmat légmentesen elzárjuk a térségünk többi irodalmában zajló folyamatoktól. Megragadóan szép verse a kötetnek a Szülőföldtől szülőföldig című, melynek Ivan Meštrovié Jób szobra az ihletője. E vers kapcsán a mítosz megjelenése a fontos. És talán Ezra Pound bölcseletének a felismerése is, miszerint „egy oldal vers többet mond, mint hat oldal próza”, mert „gyökerei a mítoszba nyúlnak”. Nem véletlen, hogy ezekben az években a kisebbségi lírában is polgárjogot szerzett a mítosz. Az egyetemes magyar irodalomban Nagy László és Juhász Ferenc voltak a fő szálláscsi- nálói. Jelzésértékűnek is tekinthetjük, hogy Jób, a szenvedéstörténet szimbólumaként (feltehetően Meštrovié sugallatára!) szinte egy időben és egymástól függetlenül három alkotót is „megérintett”. Szilágyi Domokos verse Erdélyben, Tőzsér Árpádé a Felvidéken, Tóth Ferenc Jób című drámája (1971) pedig a Vajdaságban látott napvilágot. Zalabai Zsigmond a mítosz (a szenvedés, próbatétel!) hazai megidézői között említi még Varga Imrét, Gál Sándort, Zs. Nagy Lajost és Cselényi Lászlót. Az Adalékok a Nyolcadik színhez című kötet a „nagy kísérlet” kezdete, mely később Mittel nélkül is folytatódik, mintegy nyomatékot adva annak a felismerésnek, hogy Tőzsér költészetében a többféle líramodell nem hiánycikk. Babits Mihály költészetében a tárgyversek „belépőt” jelentettek a költészet birodalmába, Tőzsénnél nemcsak kaland, hanem a költői én és a „korszerű líra” eszközeinek a keresése is. Az Adalékokban Az ember tragédiája nyolcadik („álom”) színét egészíti ki egy elképzelt jelenettel, Kepler és Szenei Molnár Albert párbeszédével. Az Adalék a Nyolcadik színhez lényegében „előzmény”, a lehetőség felmutatása, mely két évtizeddel később egy verses dráma kiteljesítésével (Faustus Prágában, Pozsony, 2005) lényegében már elszakad a madáchi vonulattól, s önálló műként fogalmazza meg azt, ami korábban talán lehetőségként sem vetődött fel nála. így vagyunk a Mittel-jelenséggel is, mely a legerőteljesebben az Adalékokban van jelen, majd később, különböző „igazításokkal”, a Történetek Mittel úrról... című kötetben (1989) is felbukkan, s erőteljesen jelentkezik a Mittelszolipszizmus (1995) című válogatásban. A jelek szerint nem a látszatvilágot akarja felderíteni, hanem a „mögöttes alapot”, melyet „Kant nyomán Tőzsér Mittel ura is »magánvalónak« nevez”. A kötet tizenöt verse nem rengette meg a világot, de Tőzsér Árpád költészetében új fejezetet, új minőséget teremtett. A Mittelszolipszizmus (1995) című válogatott verseskötete Csehy Zoltán szerint „Tőzsér Árpád lírájának fejlődéstörténete egy mosoly születésének története. Út a komoly, elszánt arckifejezéstől az ironikus-bölcs mosolyig.” A Leviticus című kötetében (1997) a mózesi mérték szerint megnevezett kötet a tetten érhető gondolatiság mellett az időt próbálja megidézni. Esterházy Péter a Leviticus versei alapján állapította meg, hogy: „ Tőzsér is eljutott egy könnyű, elegáns versbeszédhez, amely mintha maga volna a szabadság. Legalábbis az olvasónak az az
