Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Fónod Zoltán: Nyelvhűség és világtudat... (Tőzsér Arpád Posonium Életműdíja)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2009 37 érzése, hogy ez a költő bármit szóba tud hozni. " Ez a „bármi” nyilvánvalóan a költői mesterség erényeinek szólt. Tőzsér Árpád neve a hetvenes évektől kezdve nem volt ismeretlen a kortárs magyar irodalom képviselői és olvasói előtt. Való igaz, „1990 táján sikerült felkerülnie a magyar irodalom egészének horizontjára, a Mittel úr-versekkel és szokatlan szituáltságú tanulmányaival” - állapította meg Bodor Béla a Finnegan halála című kötetről irt kritikájában. Egyértelmű a megállapítása: „... Tőzsér költészetében nincsenek fordulatok ... Nem fordulatok sorozatáról, hanem állandó változékonyságról van szó... Úgy látom, hogy ez a költészet nem a vagy-vagyok, hanem éppen az és-ek, az eddig és tovább tartó ívek, folyamatok, folytonosságok poézise”. Nem túlzás, ha azt mondjuk, Tőzsér Árpádot eredendően a hajlama, érdeklődési köre és a becsvágya vitte a gondolati költészet és az egyetemes műveltség- anyag vonzáskörébe. „Az emlékek sokféleségének útján mind több lelket terem-teni önmagunknak, feloldódni önmagunk sokszínűségében, váltogatni a lelket, lelkünket a végtelenségig - ezt is Euphorbosz üzeni”- vallja Németh Zoltán. Az „isteni mérték” ellenére azonban azt is mondhatjuk, a Tőzsér-szövegek intertextualitása módot ad ugyan az „irodalmiság lényegi funkciói” újraértelmezésére, a demonstrált müveltséganyag és a nevek sokfélesége által megidézett szövegközöttiség azonban esetenként el is fedheti a költői lényeget, azt az imponáló tehetséget, mellyel Tőzsér Árpád rendelkezik. Portrékat, mítoszokat, kor- és nemzedéktársakat idéz meg a szerző a Tanulmányok költőportrékhoz (2004) című kötetében. „Új és kevésbé új verseket” ígér a költő „versről és költőkről”, ezek az „új” versek azonban jobbára Mittel Ármin kézjegyét viselik magukon.Tőzsér Árpád legújabb verseskötetét, a Léggyökerek (2006) címűt Varga Lajos Márton (többek között!) ezekkel az elismerő szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe: „Elolvastam ezt a keserű és mégis boldog, ezt a védtelen, mégis erős és szabad, ezt a tudatban és a világban is végtelen éjszakát kívánó, de éles fénnyel mindent átvilágító, föltáró könyvet... Rég olvastam ennyi újat, ugyanakkor volt időket, tereket tematikailag, retorikailag, stilisztikailag, poétikailag összefoglaló könyvet... ” Való igaz, Tőzsér zavarba ejtően magabiztos, nagy müvelt- séganyagot mozgató költő ebben a kötetében (is). A Finnegan halála című kötete után ez a legtartalmasabb; az antikvitás nagy történeteinek némely epizódját fogalmazza újra, nyomatékot adva annak a szándékának, hogy látva lássák, az emberi gondolkodás és műveltség tartós értékeiből építkezik. Számára a múlt nem ösztönzés arra, hogy (Adyhoz, Babitshoz, vagy Kosztolányihoz hasonlóan) a jelen korszakos, emberszabású gondjaira figyelmeztessen, inkább alkalom, hogy Homérosz, Plutarkhosz vagy Cinna történetéből egy-egy történetet, képet kiragadjon, s azt kimerevítve tárja az olvasó elé. Váratlan és sikeres váltásnak/vállalkozásnak mondhatjuk, hogy Tőzsér Árpád nem riadt vissza attól a kihívástól, mely először a nyolcvanas években kísértette
