Irodalmi Szemle, 2009

2009/7 - Peter Jaroš: A meteorológus

12 Peter Jaroš Aztán bement a kényelmes gerendaházba. Az asztalhoz ült, és rádióadón közölte a legközelebbi központtal a meteorológiai viszonyok adatait. Sietett. Szem­látomást ideges lett. Rövidítette az adatokat, ahogy csak lehetett, aztán hirtelen felállt, nagy zajjal kilökte maga alól a széket, és kisietett a házikóból. Egészen a lejtő pereméhez ment. Az ismeretlen alatta igyekezett fölfelé. Tán lá­togató? Ki tudja? A meteorológus csak állt, és figyelte a felfelé igyekvő ritmusos, már- már gépies mozdulatait. Kis idő múlva annyira beleélte magát a közeledő helyzetébe, hogy akaratlanul is utánozni kezdte. Lóbálta a kezét, rakta a lábát, és még a lélegzete is gyorsabb lett. így segített a felfelé igyekvőnek, vagy tán a hatása alá került? A felfelé tartó jövevény hirtelen megállt. Pihenni akar, hogy leveszi a válláról a hátizsákot? Eszik? Avagy ismét, mint az előbb is, gyönyörködik az alatta elterülő völgyben, a jobbra lévő magas fenyőfákban és a bal oldali magaslati fennsíkban? Negyedóra múlva minden világos lett. A jövevény sátrat vert és körbejárta. Aztán felnézett a hegy ormára. A meteorológus meghökkent, egy lépést hátrált. Meglátott? Nem, nem látott, akkor legalább intett volna. Meg aztán ha látott is, minek intett volna? Tán ismer, vagy tán tudja, ki vagyok?! A lent álló ismét fölfelé nézett, s mintha végigpásztázta volna tekintetével az egész hegyoldalt. Aztán lehajolt, és be­bújt a sátorba. A meteorológus úgy érezte, hogy egyszeriben magára maradt. Hátrálni kezdett, és megbotlott, majdnem elesett. Ugyan miért jöhetett ez az ember? Ki ez, s mit akar itt? Csak úgy magától jött vagy miattam is? Tán váltani jött? Hányadika is van ma? Június huszonhetedike. A váltásnak csak három nap múlva kell érkeznie, a hónap utolsó napján... De hátha mégis a váltás? Lehet, hogy küldeni akarnak valahová, valami szolgálati útra, kon­ferenciára, előadásra. De nem, akkor integetett, futtyögött volna, valamiképpen jelezte volna... Legfőképpen azonban feljött volna ide még ma, hiszen ideje lett volna rá... Vagy tán tévedtem volna a jelentésekben, azért ez a váltás? Lehet, hogy valóban tévedtem... Aratás ideje van, az asszonyok kiteregették a mosott fe­hérneműt a kertbe, az emberek a vízhez mentek... Becsaptam mindannyiukat! A meteorológust idegesség keríti hatalmába. Beszalad a házikóba, nekilát, hogy ellenőrizze az utolsó napok jelentéseit s összehasonlítsa a noteszban lévő ada­tokkal. Semmi tévedés. Aztán kimegy, ellenőrzi a műszereket is. Mindent rendben talál, így hát megnyugszik. De csak kis időre. A kétely ismét feltámad benne. Nem, ez nem egy régi rajongója ennek a tájnak! Ez miattam jött ide... Furcsán viselkedik, mert bizonyára látott engem, de nem adta tudtomra! Alakoskodik! Igen, ez az, alakoskodik! A hátizsákban bizonyára magával hozta az ellenőrző műszereket, s most mesterkedik velük, ellenőriz engem... A meteorológus kimegy a műszerekhez. Megtapogatja a légnyomásmérőt. Barátocskám, te nagyszerű mérőműszer vagy! Nincs rajtad semmi lyukacska? Nem csapsz be? Nem kellett volna régen lecserélnem téged? Hát te, páratartalom-mérő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom