Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - Peter Jaroš: A meteorológus
A meteorológus 13 és te, hőmérő, s te... te... és te... Kicseréli a műszereket, egymás után ellenőrzi a rajtuk lévő adatokat, összeveti más műszerek adataival, beírja a számokat és a különbségeket, ügyelve arra, hogy ne kerülje el a figyelmét a legkisebb részlet se, olyannyira, hogy reszketni kezd a keze, főleg az ujjai... Végül föladja. Odamegy a lejtő peremére, s csak akkor döbben rá, hogy már esteledik. A völgyre rátelepedett az alkony, s alatta az ismeretlen tüzet gyújtott. Alig lehet kivenni, ahogy matat a fény körül. Ki vagy te? Mit akarsz? Mit csinálsz? Aha, üldögélsz a kerek sziklán és melegedsz? Meleged van? Fázol? A tábortűz nagy, túl sokat teszel rá. Az erdőt jöttél felgyújtani? Szalonnát sütsz, a zsír csöpög róla a tűzbe, az pattog. Hu, hu, hu, jóember, megijesztesz! Idegesítesz! Ha szalonnát sütsz, meg kellett volna vámod, míg a fa leég, s csak a parázson kell sütni, akkor sül meg a legszebbre. A tűzhöz tégy egy karaj kenyeret, s csöpögtess rá a szalonna zsírjából... Nahát, no...! Nem, ez nem turista! Nem árad belőle a jókedv. Nem énekel, nem rikoltozik, nem füttyög, nem sikong. Tán csak azért jött, hogy hírt hozzon, tudtomra adjon valamit?! Tán csak nem? Valami történt az asszonnyal? Elhagyott, mert unta már az örökös várakozást? Vagy valaki hozzáköltözött? Valaki, aki már régebbről hívogatta titkos találkákra félreeső kiskocsmákba, olyan helyekre, ahol még véletlenül sem találkozhatott ismerőssel? Este munkából hazajövet beleesett egy gödörbe a feltúrt utcán? Eltörte a lábát, vagy ne adj Isten, a gerincét? Nem, ezek képtelenségek! A meteorológus egyszerűen rá szeretne kiáltani a hegyoldalban lévő ismeretlenre. Rá akar ordítani, vagy legalább egy szikladarabot hozzávágni. Felugrik, elbődül, tényleg kitép a földből egy sziklát, és maga elé hajítja. Az ismeretlen azonban túl messze van. Úgy tűnik, nem is hallotta a bődülést, nem is nézett körül, meg se moccant. Csak ül, előrehajol, tán a kezét melegíti a tűz fölött. Egy férfi, előre nyújtott kézzel. Csak ül, ül, a tűzbe bámul, semmit sem árul el magáról. A meteorológusnak korogni kezd a gyomra. Éhes vagyok! Elindul a házikóba, de már világot kell gyújtania. Meggyújtja hát a petróleumlámpát. Leveszi a polcról a konzervet és kinyitja. Egy pohárkába hagymát metél, megsózza és csöppent rá egy kis ecetet. A kenyérért nyúl. A papírzacskóba, amelyben hagyta, reggeltől beköltöztek a hangyák is. Hangyák ilyen magasban? Le kell őket fújnia, s ahogy először harap bele a karéjba, a nyelvén mintha hangyasavat érezne. De hamar túlteszi magát rajta. Csak rág, rágcsál, de étvágytalanul nyeldes közben. Kevés a nyála. Hirtelen felugrik az asztaltól. Cipőt húz, steppelt viharkabátot dob magára, fogja a villanylámpát, és kisiet a házikóból.
