Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Kálmán Gábor: Kitörni önmagunkból... (Beszélgetés Fonod Zoltán főszerkesztővel)
88 Kálmán Gábor Arra a kérdésre, mit fizetünk egy-egy versért, azt mondhatom, kb. azt a tiszteletdíjat, melyet a nyolcvanas évek végén fizettünk. Versért soronként 15-20 koronát, (Euróbán 0,5—0,66 centet), próza esetében, oldalanként 150-250 koronát, (Euróbán: 5 -8 Eurót). Minthogy a kritika dolgában hiányaink vannak, ezt a műfajt fizetjük a legjobban: itt 200—300 korona (6,6-10 Euró) a taksa. * Szerinted mit jelent ma felvidéki költőnek, írónak, irodalmárnak lenni? Milyennek látod a szlovákiai magyar irodalom helyzetét? — Azzal, hogy megnyílt a világ, a mi kisvilágunk előtt is, annyit jelent, a tehetséges íróink számára nem az a „csábító”, hogy „felvidéki” írók lehessenek, hanem hogy minél gyakrabban nyíljanak meg előttük az egyetemes magyar irodalom kapui, egy-egy rangos irodalmi folyóirat figyelme és lehetőségei szerint. Persze, íróink nagyrésze (köztük azok is, akik a „sikert” az egyetemes magyar irodalom képében a magyarországi irodalmi folyóiratok lehetőségei között keresik!) jobbára tudják azt is, a külföldi szereplés lehetőségei sem végtelenek. És nem érdektelen számukra az sem, hogy az olvasók a szülőföldjükön ismerjék meg a kortárs magyar irodalmat, tisztelve azokat, akiknek fontos az irodalom, és az irodalom jelenléte. Mert az emlékezet is azokat őrzi meg, akik vállalják a sorközösséget azokkal, akikkel a jobb sorsot keresik, kutatják. A kisebbségi magyar irodalom mindig is része volt az egyetemes magyar irodalomnak. A határok légiesülése és az EU-csatlakozás ténye kéznyújtásnyira hozta az egyetemes magyar irodalmat, s ma már teljességgel természetes, hogy „a szeretném magam megmutatni” szándékával a magyaroszági írók is jelentkeznek - a kisebbségi irodalmi folyóiratok hasábjain. Ma már a magyarországi „szakma” és közgondolkodás is így látja, és tudatosítja azt is, a kisebbségi írók jelenléte, „visszaigazolása” nem „kegy”, és az értékek harcában nem lehet a véletlen müve sem. * Több kiadványodban foglalkozol a szlovákiai magyar irodalom történetével. Ha jól tudom, 1993-ban, az Akadémiai Kiadó gondozásában (majd 2002-ben Pozsonyban) megjelent egy átfogó irodalomtörténeti munkád, Üzenet címmel. A könyv alcíme utal arra, hogy A csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1945 közötti történelméről van szó. Várható a folytatás? — Folytatni szeretném korábbi terveim, elsősorban az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom történetének a megírását. A tervezett irodalomtörténet „hosszmetszetei” különböző köteteimben már megjelentek, a személyi részt illetően pedig eddig két íróportré (Tőzsér Árpád és Dobos László munkásságáról) megírására került sor. Ezek kötetben is megjelentek, és az Irodalmi Szemle is közölte. A lapszerkesztés egyszemélyes „küzdelme” azonban olyan „tehertétel”, mely minden elszánásom ellenére eddig lehetetlenné tette, hogy régi vágyam és elképzelésem (az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom történetének megírása dolgában) teljesülhessen. * * Van kapcsolatod a legfiatalabb költő-író generációval? Hogy látod a helyzetüket? Kapsz ismeretlen, fiatal tehetségektől kéretlenül verseket, véleményezésre, közlésre? — Az Irodalmi Szemle számára is „nyitott” a világ, és rendszeres az a gyakorlat, hogy a tehetséges fiatal írókat segítsük, támogassuk, függetlenül attól, hol élnek. Örülök
