Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Popély Gyula: Ez volt a Sarló (1)
24 Popély Gyula szólhassanak a magyarországi viszonyokról. Az ilyen megnyilvánulások számára főleg a csehszlovák kormány által pénzelt magyar nyelvű aktivista sajtó biztosított teret. A szervilisen kormánytámogató A Reggel-ben látott napvilágot például az USA-ban élő Jászi Oszkárnak, a Károlyi-kormány egykori nemzetiségügyi miniszterének terjedelmes cikke, amely kegyetlenül ledorongolta az általa fasisztának minősített magyar államvezetést, a sarlósok budapesti koszorústikiijét pedig az egekig felmagasztalta: „A Sarlósok koszorú elhelyezési kísérlete a Petőfi szobránál, a budapesti rendőrség beavatkozása, a koszorú tényleges elhelyezése a Táncsics Mihály sírján, a koszorú színeinek kiválogatása, a budapesti reakciós ifjúsági egyesületek megmozdulása a Sarlósok ellen, a belügyminiszter uszító nyilatkozata ellenük a magyar »parlamentben« s végül a Sarlósok manifesztuma világfelfogásukról, szándékaikról és terveikről valóságos sorozata szimbolikus jelentőségű tényeknek, melyek egy reményteljes ön- és céltudatos új magyar köziélek kialakulását hirdetik...” - írta az októbrista Károlyi-kormány volt nemzetiségügyi minisztere. „Nem lehet semmi kétség, hogy a Csehszlovák Köztársaság magyar kisebbségében friss, erős és jelentékeny szellemi és erkölcsi energiák ébredeznek, melyek azzal biztatnak, hogy a hivatalos magyar állam fasizmusa által narkotizált magyarságba új és termékeny élni akarások, nagystílű bel- és külpolitikai koncepciók magját fogják elhinteni” - folytatta Magyarország-e!lenes gyalázkodását Jászi a sarlósok budapesti koszorúafférja ürügyén. A meggondolatlan pozsonyi titánkodók cselekedete az ő értékítélete szerint szinte már történelmi méreteket öltött, mivel úgymond a Sarló fiatalsága „képes volt emancipálni magát a budapesti feudális, nacionalista és revanchista áfáimtól”.22 Megkockáztatjuk a megállapítást, hogy a sarlósok budapesti csínytevése valójában nem is váltott volna ki nagyobb közérdeklődést, ha azt Farkas István szociáldemokrata párti képviselő interpellációja, illetve a belügyminiszter arra adott válasza, a budapesti egyetemi ifjúság tiltakozó megmozdulásai, valamint az októbristaemigráció sajtómegnyilvánulásai fel nem értékelik. Persze, mindegyik érintett fél igyekezett a saját pecsenyéjét sütögetni annak gyér tüzénél. Mindenesetre találónak mondható az érsekújvári származású Ölvedi János utólagos idevágó értékelése, amely szerint nagyon sok ember „ekkor döbbent rá először, hogy a kisebbségi gondolkodás széles skáláit a közelmúlt politikai, társadalmi és gazdasági hullámai mind határozottabb tempóval sodorják egy előtte érthetetlen és idegenszerű életkép kialakulása felé”.23 Az 1931. esztendőben már egyetlen keresztény, polgári és nemzeti gondolkodású magyar értelmiséginek sem lehettek kételyei afelől, hogy a Sarló nem egyéb, mint a felvidéki magyar ifjúsági mozgalmak vadhajtása. Ekkorra már nyílt titok volt, hogy a Sarló vezetői - élükön Kessler Balogh Edgárral - az egész mozgalmat át akarják vinni a kommunista pártba. Bár egyes élesebb szemű megfigyelők azt is észrevették, hogy a sarlós vezérek demagóg baloldalisága sok vonatkozásban
