Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Popély Gyula: Ez volt a Sarló (1)
Ez volt a Sarló (1) 23 meghúzódó mozgalom, amely legújabban Magyarországra is átkacsingat és híveket próbál magának toborozni, teljesen jelentőség nélküli” - szögezte le a belügyminiszter. „A mozgalom vezetőinek különböző füzetekben, röpiratokban és a napisajtóban megjelent nyilatkozatai zagyva, értelmetlen, célkitűzéseiben önmagának ellentmondó, horizont nélküli kísérletezés képét tükröztetik vissza. A mozgalom jelentőségének túlbecsülése volna, ha mélyrehatóbban foglalkoznék vele úgy a magyar közvélemény, mint magam is. Annyit azonban mindenesetre le kell szögezni, hogy a mozgalom magán hordja annak a Csehszlovákiában nem ismeretlen, szívesen használt módszereknek a jellegét, mely minden alkalmat megragad arra, hogy a cseh propaganda érdekében Magyarország ellen hangulatot keltsen (...).”2" Tehát voltaképpen nem is maga a koszorúzás ténye, hanem annak parlamenti utójátéka borzolta fel a kedélyeket mind a felvidéki politikai életben, mind pedig Magyarországon. Az így jelentős eseménnyé feltupírozott „koszorú-affér”, az azt követő szociáldemokrata interpelláció, majd a belügyminiszteri válasz több félreértésre és félremagyarázásra is okot és ürügyet szolgáltattak mind a magyar- országi, mind pedig a csehszlovákiai politika térfelén. A budapesti egyetemi diák- egyesületek például 1930. március 24-re tiltakozó gyűlést hirdettek meg a Wesselényi Reform Klub helyiségébe, hogy azon rosszallásukat fejezzék ki a sarlósok budapesti koszorús csínytevése ellen. Ennek mintegy elébe vágva a Sarló vezetősége március 21-én megfogalmazott egy nyilatkozatot mozgalmuk programjáról, valamint a számukra úgymond fájdalmas belügyminiszteri kijelentésekről, amelyet március 23-án a Pesti Napló teljes terjedelmében leközölt. A szóban forgó nyilatkozat mindezek előtt sietett leszögezni: a Sarló fiatalsága ugyebár „mély megdöbbenéssel és fájdalommal veszi a hírt, hogy a magyar képviselőházban a Sarló mozgalmát a csehszlovák külpolitika exponensének, tagjait pedig érvényesülni vágyó fajárulóknak bélyegezték meg”. A Sarló ifjúságának ugyanis tiszták a szándékai - bizonygatta az idézett nyilatkozat -, éppen ezért „keserűséggel tölt el bennünket az a tudat, hogy Magyarország belügyminisztere március tözenötödiki koszorúnkat kegyeletsértésnek tartja a magyar nemzet múltjával szemben”. A vezetőség azt is fontosnak tartotta kellőképpen kidomborítani, hogy a Sarló valójában a Kossuth által megálmodott dunai konföderáció hívének tartja magát. Ami pedig a koszorú szalagjait illeti, azok nem az államokat, hanem a közép-európai kis nemzeteket szimbolizálták, illetve azok egymásra utaltságát jelképezték. A vörös szalag pedig a megoldatlan földkérdésre utalt, magyarázkodott a Sarló vezetősége. Az idézett nyilatkozat aláírói a következők voltak: Asztély Sándor, Balogh Edgár, Berecz Kálmán, Boross Zoltán, Dobossy Imre, Horváth Ferenc, Hrdina Lajos, Nagyidai Ernő, Paál Ferenc, Sinkovits Béla.21 A koszorúzási affér ürügyén kirobbant botrányt csak tovább duzzasztotta az a körülmény, hogy az azt követő sajtópolémiában még a magyar októbrista emigráció néhány prominens tagja is hallatta szavát. Hogy is ne tették volna, elvégre ez is jó alkalom volt a számukra, hogy üssenek egyet a budapesti kormányon és elítélően
