Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - KÖSZÖNTJÜK A 85 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Duba Gyula: Emlék és humor. A múlt - a nevelés (h)őskora (esszé)
Emlék és humor 49 giai folyamat, amely a szöveget szavakból felépíti és létrehozza, valamilyen elemi ösztön hatására működne, és a tudat utólag hagyja jóvá, mintegy értékeli, ellenőrzi, hogy az újszülött - verssor, mondat, szövegtartomány - jó-e, szép-e, egészséges-e, igaz-e? Visszatérve a kezdethez, itt és ily módon írtam első nyomdaérett szövegeimet. Nem véletlen, hogy a diákélet inspirált - Felleg Kelemen súg -, de az sem, hogy az Új hajtások című korabeli antológiáról paródiát írtam. Távol a fővárostól valamiféle naivul informálatlan, irodalmilag „gyanútlan” közegben éltem. Ezek az írások jelentek meg aztán a Fáklyában az 1954. júliusi számban Sas Andor jegyzete kíséretében. A tudós tanárt a közölt írásokban meglepte „a jellemzés élessége és az irodalmi műveltségre valló, eleven stiláris készség”. Ezen érdemes eltöprengenem. Akkori maga felett is, de méginkább az írás természete okán. Voltak kivételes gyerekek, képességeiket korán megmutatok, Karinthy gyerekkorában tudományos-fantasztikus regényt írt. Magam mindennek a lehetőségétől is messze voltam. Szerettem olvasni, mohón kerestem a könyveket, de naplót például sosem írtam. Az írás késztetése nem élt bennem. Néha gondoltam rá, különösen a háború utáni időben, hogy jó lenne leírni és megörökíteni, ami történik velünk, megőrizni az események tényeit, hangulatát, megörökíteni az időt, de sosem sikerült. Egy-két feljegyzés után abbahagytam. A Sas Andor említette „irodalmi műveltségre valló, eleven stiláris készség” lappangó ösztön lehetett. De miért jelentkezett a műszaki szakiskolában, ahol gépészmérnöknek készültem? A környezetem nem késztetett! Valahogy feltört s megmutatta magát. Talán mint az elkésett önmagam keresésének egyik lehetősége! A szakmámat is értettem, érdekelt is, megfogta képzeletemet. A nőkkel szemben ügyetlen voltam, magányos alkat, futballoztam, bokszolni tanultam és - írtam! Kopott, fekete fedelű füzetet lapozok azokból az időkből. Nem matematikapéldákat, sem műszaki ismereteket találok benne, hanem olvasmányélményeimről szóló feljegyzéseket. Az antikváriumban Henry Bergson: A nevetés című könyvére találtam. Elolvastam és kijegyzeteltem, alaposan áttanulmányoztam. A komikum fajtáiról írtam ki fontos gondolatokat, átstilizálva, saját mondatokkal: „A humorista tudósnak öltözött moralista, olyanforma, mint az anatómus, aki csak azért boncol, hogy megundorítson, és a humor abban a szükebb értelemben, amelyben itt vesszük, a morálisnak tudományos hangnembe való átvitele.” Aztán a komikumról: „A komi-kum nem tartozik sem egészen a művészethez, sem egészen az élethez. A vígjáték a valódi élethez sokkal közelebb van, mint a dráma.” De a füzetben Karinthy Kötéltánc című regényéről is találok recenziót, melyben (1954. március 24.) Rácz tanár úrral való konzultálás után utalást teszek Freudra, majd ilyen zárómondat: „Nő nélkül céltalan az élet (a főhősé)”. De van itt egy Pszichológia című kijegyzetelt anyag, nem tudom már, milyen műből, melyben az észlelésről, emlékezésről, képzeletről, gondolkozásról, beszédről, akaratról, tevékenységről és egyénről esik szó rövid tézisekben. Házi feladat önképzőköri szinten! De azt bizonyítja, hogy a mechanikai törvények és gépelemek mellett a lélektani és filozó
