Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - ANKÉT „Ezer zsibbadt vágyból...” Az önrendelkezés színe és visszája Résztvevők: Duba Gyula, Csáky Pál, Gál Sándor, Lovász Attila, Pomogáts Béla (Kérdező: Fonod Zoltán)
28 ANKÉT ink elindulhatnak kelet és nyugat irányába beteljesíteni alkotmányos kötelezettségüket... Hogy miként vélekedne erről a „szövetségesről” Obama vagy Putyin, az talány... CSAKY PÁL: - A szlovák nemzeti felkelés mai, árnyaltabb értékelése azt mondja, hogy a felkelésnek három kiváltó oka volt. A legerősebb az országon belüli elégedetlenség, s a fasizmusról való leszakadás igénye volt - ám ez nagyon felemásra sikeredett. Katonailag gyorsan elfojtották, ám míg működött, addig is gyakran alkalmazott olyan eszközöket, amelyek a Tiso-rendszerre voltak jellemzőek. Ne feledjük, hogy az illegális Szlovák Nemzeti Tanács már 1944 szeptember-októberében, a katonai összeomlás heteiben hozott durva magyarellenes rendeleteket. A felkelés kitöréséhez persze tetemesen hozzájárult a londoni emigráció igyekezete - s természetesen a moszkvai kommunista emigrációé is, amelyet természetesen Sztálin nagyban befolyásolt. A Vörös Hadsereg számára természetesen az is fontos volt, hogy a németek hátában létrejöjjön minél több ellenállásgóc - mint az Romániában, s majdnem Magyarországon is megtörtént, s ezáltal könnyebbé váljék a kárpáti véd- rendszer áttörése. A legfőbb motiváció azonban valóban az volt, hogy Csehszlovákia újból létrejöjjön, s így Szlovákia ne a vesztesek oldalára kerüljön. DUBA GYULA: - A szocializmus korszakáról szinte mindent tudunk, hiszen megéltük. Témánk szempontjából annyit: megfogalmazta és szerkezetileg tör- vényesitette a nemzeti együttélésnek (internacionalizmus) és a kisebbségi politikának, a nemzetiségi jogoknak a standardját. LOVÁSZ ATTILA: - Azért azt se felejtsük el, hogy a győztes nagyhatalmak „valamilyen” szempontok alapján eldöntötték, ki lesz a kisállamok közül a győztes, ki a vesztes oldalon. A magyar kiugrási kísérleteket Sztálin csírájában elfojtotta (lásd Vígh Károly vonatkozó munkáit), míg a szlovák nemzeti felkelésnek, amely igenis lehetett spontán, lehettek hősei, lehetett jószándékú és haladó, hathatós segítséget adott annak ellenére, hogy a front vonulását emiatt kellett módosítani, teljesen fölöslegesen vágóhídra küldve hatvanezer kiskatonát a Duklai-hágónál. A nagyhatalmaknak, s főleg a Szovjetuniónak, a belül megosztott, veszekedő, saját identitásával tisztában nem lévő kisállamok léte volt az érdeke, mint ahogy (ó, mily fura játéka a világnak) ma is Moszkva nézi igazán nagy örömmel, miként ugranak egymásnak szerbek és horvátok, magyarok és szlovákok, románok és magyarok. Ez kell a legközelebbi nagyhatalomnak, jó neki egy gyönge, összefogásra képtelen, kooperációra alkalmatlan népcsoportokból álló régió. Miért lett volna ez másképp 1945 után? POMOGÁTS BÉLA: - Szlovákia ebben a tekintetben szerencsésnek volt mondható, hiszen a legtöbb szlovák családban volt egy gárdista és volt egy partizán. A végső szót azonban nyilvánvalóan nem a szlovák politika vagy éppen a szlovák baloldal mondta ki: a cseh politikai vezetésnek szüksége volt Szlovákiára (a szlovák fasisztákra is), a békecsináló nyugati hatalmaknak és azután mindinkább a
