Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Aich Péter: Szájkosár nélkül 82 Markó Emil: Ő mindig jót akar...
Szájkosár nélkül 79 van szó. És el kell mondani: Türk ezt is arra használja föl, hogy rámutasson: az fa- sisztázza le a magyarokat, akinek szintén vaj van a fején. Amihez korrekt módon hozzá kell tenni azt is, hogy létezett azért egy komoly francia ellenállás is, hasonlóval a magyarok nem büszkélkedhetnek - igaz, nem is nagyon voltak olyan helyzetben, hogy ez lehetséges legyen (bár Horthy félresikerült kiugrási kísérletéről lehetne beszélni, azonban de Gaulle tábornokkal azért nem hasonlitható össze...). Akad bőven olyan eset, amikor minden bizonyíték nélkül mondanak ítéletet - és fordítva: bizonyitékok ellenére is felmentik a vétkest. Ez utóbbira jó példa a szlovák fasizmus, amelyet mindenféle hazafias jelszóba csomagolva próbálnak egyesek tisztára mosni. Igen ám, csakhogy alig jött létre (Hitler kegyelméből, vagy inkább Hitler parancsára?) az önálló szlovák állam, egy hónapra rá, 1939. május 20-án elfogadják az első zsidótörvényt. Nincs megszállás, ez még „csak” talpnyalás, a nagy példa önkéntes követése. Két és fél év múlva következik a zsidók deportálásáról szóló törvény - ez az, amit Esterházy János nem szavaz meg, hogy aztán majd az „igaz” antifasiszták lefasisztázzák, halálra ítéljék, majd „kegyelemből” kommunista börtönben meghalni hagyják. Akik pedig a törvényt megszavazták, még fizetnek is a náciknak minden zsidóért, majd a háború után sokan közülük idejében átvedlenek. Mivel hibáztatni csak kellett valakit, jól jött a magyar gróf, hiszen (vélekedésük szerint) a magyarok mind fasiszták voltak, Szálasinak hála. Bár őt nem is emlegetik annyit, sokkal inkább Horthyt, holott ő kiadósán jobboldali volt ugyan, de fasiszta nem, már csak feudális alkatánál fogva sem lehetett az. Persze, nem ez volt a döntö, hanem az, hogy hol volt az ország a háború végén, s milyen összeköttetések révén tudták helyzetbe hozni magukat. Például a fasizmus román változata annyira vad volt, hogy azt még Hitler is sokallta. No, nem azért, mert annyira emberséges lett volna, hanem mert kiszámítható partnerre volt szüksége, a Vasgárda viszont nem volt az. Aztán a Vasgárdát is fölszámolják, csak éppen a vasgárdisták nem vesznek el, Türk Attila szellemes megjegyzése szerint „a gyilkos nem vész el, csak átalakul” (erről szólt a néhai vicc, hogy mi történik a kommunistával, ha az atomrobbanás epicentrumába kerül? Nos az, hogy gamma-sugárzássá változik, és tovább árt az emberiségnek. Ez viszont a fasisztáról is elmondható, utaltam is már átvedlésükre), s immár a szovjet hadvezetés számolja föl őket. Antonescut, a román diktátort maga a király csukatja le, s ezek után a maradék román hadsereget megfordítják, és a németeknek üzennek hadat. így nyeri meg Románia az I. világháború után a másodikat is, s hozzá Erdélyt, kárpótlásként, a Szovjetunió javára elcsatolt területek helyett. A szépséghiba ebben a jól időzített pálfordulásban csak az, hogy - miként Türk Attila megjegyzi - „minket meg buzgón »utolsó csatlósoznak«, csak arról hallgatnak mélyen, hogy bizony nem állt át az egész román hadsereg a szovjet oldalra... Platon Chirnoaga tábornok egy teljes román hadtesttel még Berlin eleste után is harcolt a Vörös Hadsereg ellen, az Odera folyam torkolatánál". Megemlíthetnénk még sok érdekes részletet, mindegyiknek viszont az a lényege, hogy nacionalista szempontok vezérelték, lévén, hogy a nacionalizmus (teljesen véletlenül?) a fasizmus tőszomszédságában található. Az már aztán tényleg
