Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Aich Péter: Szájkosár nélkül 82 Markó Emil: Ő mindig jót akar...
80 Aich Péter szemléleti kérdés, az ilyetén eszméket, tetteket minek minősitem, nacionalizmusnak, sovinizmusnak, netán hazafiságnak. A fogalmak határa, sajnos eléggé összemosódik és bizonytalan, többször valóban esetről esetre kell megítélni a dolgokat, s még a jóhiszemű embereknek is gyakran gondot okoz a szétválasztásuk, megkülönböztetésük, különösen, ha presztízskérdéssé válnak, vagy ami még rosszabb: nemzeti ikonná. Holott önmagában már az is eléggé visszataszító, hogy az olyan nemes érzelem, amilyen a hazafiság, annyira elkorcsosulni, deformálódni képes, hogy végül a fasizmus függvénye legyen - még akkor is, ha fomrailag nagy a szóródás. Türk Attila éppen ebből indul ki, s kritizálja közvetve, miközben leplezetlenül védeni, pontosabban: a valósághoz közelebbi helyzetbe hozni igyekszik Magyarország szerepét, helyzetét, értékelését ezzel a zavaros korral kapcsolatban. A háború veszteseként természetesen nem csoda, hogy Magyarországot negatívan ítélik meg, ám arról már nem más tehet, hogy az ország ebbe a helyzetbe önmaga akaratából is került, és nem akadt okosabb, előrelátóbb politikusa, aki talált volna elég erőt ahhoz, hogy az ország érdekében a megfelelő szükséges döntéseket hozza. Szent Istvánnal szemben sok kifogásunk lehet, végül könnyel-vérrel támasztotta alá uralkodását, s már végképp nem az a jóságos pozitív hős volt, akit a mondák ábrázolnak, de Magyarországnak azóta sem volt olyan távlatokban gondolkodó államférfiúja, aki végső soron pozitívan befolyásolta — s nem csupán egy-két évre - az ország sorsát. Visszatérve Türk Attila könyvének címéhez, s a könyv alapvető, a címben megfogalmazott kérdéséhez: a szerző, említettem, igazából nem ad erre választ, sokkal inkább a fogalom viszonylagosságára mutat rá. Leginkább elfogadható (s összefoglaló) választ (meghatározást) Friedemann Bedürftig német történész és publicista Drittes Reich und zweiter Weltkrieg (Harmadik birodalom és második világháború, Piper, München, 2002) című lexikona ad. Lényegében alátámasztja azt a tézist, hogy a XX. század meghatározó eseménye nem a II., hanem az I. világháború volt. Nem azért, mert időben megelőzi, hanem elsősorban azért, mert olyan eredménnyel zárult, amit a második világégés sem tudott megváltoztatni, és olyan torz utódokat szült, amelyek rányomták bélyegüket a további eseményekre, a borzalmakra, vérontásra, majd a hidegháborúra is, s politikailag úgy osztotta föl a világot, ami további nyugtalanságot, békétlenséget, háborút szült, olyan gondokat, amelyeket máig képtelenek vagyunk megoldani, s a Római Birodalom hanyatlásának zűrzavarát idézik. Az I. világháború bizonyos elvárásokkal indult, ám az eredménnyel senki sem volt elégedett, mert vagy többet várt, vagy túl sokat vesztett, vagyis valamilyen formában igazságtalannak érezte a békekötés eredményeit. Vonatkozik ez az olaszokra is, akikkel - eltekintve attól, hogy önmagukkal is - a szövetségesei is kitoltak. Erre volt a válasz Mussolini Fascio di combattimento-ja, ami aztán a Nemzeti Fasiszta Párttá alakult át. Ne kerülje el figyelmünket a nemzeti jelző a névben: láthattuk, hogy ennek nem kis szerepe lesz majd az idők során. Nos, ennek az olasz fasiszta pártnak az alapvető jellemzői aztán a többi hasonló politikai tömörülésre is jellemzőek: önkényes, antidemokrata, antikommunista és extrém nacionalista mindegyik. A tömegbázist azzal nyerik meg, hogy az I. világháború utáni bizonytalanság, zűrzavar
