Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
70 Macs József Nem kellett dicsérnem az eszem, hogy felismerjem, szűk egy hétig se maradhatok itthon. Háború még sehol, igy nem eshetek a csűr és a konyha fogságába. Itthon pedig csak az történhet velem, hogy az utam Eufrozinával szigorúan a háztól a csűrig és vissza vezethet, a faluba, a templomba és a határba nem, hajót akarok magamnak és nyugalmat az aratás és a hordás nehéz munkájában elfáradt szüleimnek. Apámék se nagyon gondolhatták másképp, hajnalban keltek, megelőzve a kakas kukorékolását, és mikor a tyúkok még a sötétség beállta előtt felkapaszkodtak az óljukba, akkor tértek nyugovóra. Ha mi Eufrozinával testünk melegét a fekhelyünkön hagytuk, előbb az istállóba lopakodtunk be, türelmesen várva arra, hogy ha Trombitás bátyó belefűjja a falu csendességébe a Kossuth-nótát, rejtőzködve kiengedjem az ólból és az udvarból a tehenünket. Csak azután szaladtunk be a konyhába, ahol a kenyér, a kolbász, a szalonna és a fazék tej az asztalon várt bennünket. Kis házunk egész nap a miénk volt. Nem nyitottunk ajtót senkinek. Sokáig azonban így se nagyon maradhattunk. Apám elkezdte és folytatta minden este, hogy rosszabbkor nem jöhettünk volna. Én tudhatnám a legjobban, hogy nyáron nincs megállása a magaféle szegény embernek. Az se puhította meg a kérges szívét, hogy reggel kiengedtem a tehenünket, naplemente után meg bekötöttem. Nem fogadott el semmit segítségnek, mert Eufrozinával jöttem haza, akit látni se kívánt. Anyámban több lett volna a megértés, de apám előtt ki se merte nyitni a száját. Nem tehettem mást, három nap eltelte után búcsúzkodás nélkül kilopakodtunk az udvarból, és a zólyomi gyorssal szintén viszontagságos körülménnyek között visszautaztunk Prágába. Eufrozinának nem tetszett a hirtelen elhatározásom és felkerekedésem. Egész úton duzzogott, hogy a szülői házon kivül mást nem is látott, a szüléimét meg se ismerhette, úgy utazik vissza, hogy a mosolygásukat nem is látta, a kedvességüket nem is érezte, mi értelme volt egy ilyen rövid otthonlétnek, inkább maradtunk volna Prágában. S apámnak a füle mintha a fővárosig ért volna, hallotta az Eufrozina szűnni nem akaró duzzogását, mert ő is azt folytatta az utánunk küldött levelében: „Kedves fiunk, Szeplős! Máskor ilyen meglepetésben ne részesíts minket. Egy Császár elvárja a fiától, még ha hadnagy is, hogy bejelentse a látogatását. Különösen akkor, ha nem egyedül jön. Illendőséget nem tanítanak a csehszlovák hadseregben? Ha úgy gondoltad, hogy ha te nem látsz senkit, téged se lát senki, akkor nagyot tévedtél. Elfelejtetted életre szólóan megjegyezni, hogy a falunak mindent látó szeme van? És mindent halló füle van? És valamennyi asszonyának, ha vén, ha fiatal, pletykos nyelve van? Ezekből következtetve nem lehetett úgy elrejtőznöd, hogy a falu ne szerezzen tudomást róla. Tudják, hogy a csűrben aludtatok. Meg hogy a szerény konyhánkban magatokra zártátok az ajtót. Meg hogy a szegény tehenünk se jött ki csak úgy magától az istállóból! Nem akarlak elkeseríteni, Szeplős, de valaki még azt is végighallgatta és végiglesekedte, hogyan faj- talankodtatok a csűrben azzal a kicsodáddal, és azt is hallotta, hogy az a cseh lány, a kurvád, az élvezés örömét annak a szónak az ismétlésével fejezte ki, hogy Szeplosz, Szeplosz! Arra azonban senki nem jött rá, hogy a cseh nevedet sóhajtoz-
