Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
Szélhámosok hajója 71 ta a füledbe... Mi meg erről hallgatunk anyáddal. Nem megy a fejünkbe, hogyan jöhettél szabadságra a prágai szeretőddel, és most urasan fejeztem ki magam. És ne haragudj ránk, hogy a jól felfogott magyar közmondásunkhoz igazodtunk: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! De lásd be, a te érdekedben cselekedtünk úgy, a- hogy kellett. Téged védtünk, meg a családunk jó hírét. Bár így is csorba esett rajta. Nem történhetett titokban a hazajöveteled és a visszameneteled! És ami megtörtént, az megtörtént, azon már nem tudsz változtatni. A tanulságot azonban véglegesen levonhatod belőle: minek vizet hordani az Ipóba, mikor van Nagybátoron elég lány! Légy óvatos és megfontolt a meséléseiddel, arra kérünk! Nehogy úgy eltüntessenek tégedet is, mint azt a szegény magyar katonát... Mert azt a te jó anyád már nem élné túl, talán én se, akit pedig a kemény emberek közé sorolnak a faluban! Többet most nem is írok, Szeplős... Szerető szüleid.” Mikor parancsnokom a kis szobámban talált, először úgy tett, mintha nem hitt volna a szemének, azután meg nagy jókedvében, hogy újra látott, kedélyes beszélgetésbe kezdett velem, de úgy, hogy én sokáig ki se nyithattam a számat. Mi az, Szeplosz, nem ízlett a munka, úriember lettél a katonaságnál, szegény szüléidét magára hagytad az egyik legnehezebb munkában, ha be is fogtak az aratásba és a hordásba, még a rövid szabadságodat se töltötted le, meglehet a véleménye rólad a felnevelőidnek, de a falunak is. Nem is magadtól jöttél te vissza, valakinek útjában lehettél, ő riasztott rád olyan fenyegetően, hogy jobbnak láttad meg se állni Prágáig! Miközben a feltevéseit mind felsorolta, az íróasztal mellől fel se állt, a székén ülve vette észre a sörösládákból kikandikáló üvegeket, s mivel azoknak nem adhatta szigorú arccal parancsba, hogy ti ott, abból a ládából öten, azonnal hozzám, mert ők parancsszegők lettek volna, engem pedig, a friss hadnagyot, nem ugráltathatott, csak szépen megkérhetett, rakjam a Budvar söröket az asztalára. Azért ötöt, hogy nekem is jusson belőle legalább kettő. S ahogy a sört leeresztgettük a torkunkon, visszatért a szabadságom lerövidítésére. Hozzá őszinte lehetek, neki az otthoni gondokat is elmondhatom. O eddig még mindig megértést tanúsított irántam. Nem tudtam az igazságot elhallgatni, megnyílt előtte a szívem. „Nem egyedül mentem haza. De nem is Töhötöm barátommal, hanem egy prágai lánnyal, Eufrozinával, akibe a kelleténél jobban beleszerettem!”- mondtam. „Jól gondolni én, lány lenni a dologban”- eresztett le a torkán egyszerre egy egész üveg sört. „Nagyon nem tetszett ez a szüleimnek. Olyanok voltak Eufrozinával szemben, mint a fagyosszentek, akik évről évre, mindig kéretlenül, az Ipó mentiek bosszatására lépnek ki a kalendáriumból! Jobbnak láttam gyorsan kereket oldani, míg a családomban nem tör ki a háború...” „Te, Szeplosz, mindig okosan választani legjobb megoldás!” S ahogy a sör a ládákból gyorsan fogyott, úgy zúdította rám egyre mámorosabban a dicsérő szavait. Amiért hamarább visszajöttem. A cseheket jobban megismerve tudtam már róluk, hogy szeretnek utazni, újabb és újabb világot látni, mégha
