Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
68 Mács József engem. És azt is meglátom, hogy tud ő a falusi emberek nyelvén is beszélni. Még csak véletlenül se fordult meg az aranyos eszecskéjében, hogy magyar faluba jön haza velem. Ahol a madarak csicsergését se értik, pedig együtt kelnek, együtt feküdnek velük. Nem még a medvetáncoltató és cintányéros csehek nehéz nyelvét! Ennek ellenére nekem is engednem kellett, mint a parancsnokomnak. És amikor a villa sötét cselédlányszobájában a nagy és fárasztó, de lángolóan szerelmes össze- ölelkezésünk után kijelentettem: „Te is jössz velem!” Eufrozina hátáról a hasára fordult, s boldogságának a könnycseppjeit préselte bele a párnájába. 19 Eufrozina feje a vállamon, a szörnyű lidérces nyomás meg a lelkemen. A Wilson főpályaudvarról így vágtatott velünk Zólyomig a gyorsvonat. Szenvedtem még a gondolattól is, hogyan fogadnak a szüleim, ha a holkát magam előtt engedem be a konyhába. Ha a konyhakés éppen akkor az asztalon lesz, az biztos, hogy nem engem temet el Mihály Antal tiszteletes úr, hanem Eufrozinát. Én csak a sírja fölött állok, és egy marék földet szórok a koporsójára. Amikor Zólyomból fáradtan és viszontagságosán hazavergődtünk, és a cseh lánnyal beléptünk a konyhába, egyszerre megfagyott a forró nyári nap levegője, s apámnak felháborodottabb lett a bajszos, pofaszakállas arca, mint a valóságos Ferenc József császár őfelségének, amikor jelentették neki, hogy halálos kimenetelű merényletet követtek el Szarajevóban Ferenc Ferdinand trónörökös ellen! A szomorú hírre ő úgy válaszolt, hogy kirobbantotta a négy évig tartó világháborút, és kioltatta a bátyám életét... Szerencsére apám nem nyúlt se a konyhakéshez, se a baltához, de azt igenigen feldúltan megjegyezte, „Szeplős, lehetsz felőlem akár generális is, a mi házunk akkor se lesz kupleráj, ezt vedd tudomásul!” Eufrozina persze semmiből semmit nem értve, nyugodtan azt gondolhatta, hogy a falusi magyar emberek arca, mint az apámé és az anyámé is, így néz ki, amikor örülnek, s akkor vidámabb, ha nem őket temetik, hanem a szomszédjukat. Ilyen itt a szokás! És mintha harmadik testvérünknek ő is a házunk fedele alatt született volna, úgy cuppogtatta csókjait a szüleim arcára, mint aki egészen otthon van, és azon nyomban kisöpörte a konyhát is, ide-oda ugráltatva az aratásban elfáradt szüléimét. Ha a cimbalmot is hozzuk, a végén még táncra is perdültek volna. A hosszú és fárasztó nyári napok se tették lehetővé, hogy a szüleim ne gyújtsanak lámpát. Pislogó lámpafény mellett fogyasztottuk el Eufrozinával a szalonna-kolbász összetételű finom vacsorát, amelyből ő csupán annyit evett, mint egy kismacska. Pocsékoltuk a petróleumot. Nemcsak a lámpánk fénye pislogott álmosan, hanem a szüleim is. Úgy szakadt rájuk a fáradtság az asztal mellett, hogy ültükben elaludtak. Nem háborgattuk őket tovább, felálltunk az asztaltól, és pokrócokkal, párnákkal kivonultunk a csűrbe, és a szecskavágó közelében készítettük el magunknak a kényelmes szénaderékaljú
