Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (31) A magyar líra depoetizálása - 70-es, 80-as évek I.
Magyar líra és epika a 20. században (31) 51 Marno János (1949). Első verseskötete harmincnyolc éves korában jelent meg, amikor a magyar líra túl volt már a Tolnai Ottó, Tandori Dezső és kortársaik kezdeményezte paradigmaváltáson, amikor az új költőnemzedék figyelme a líra nyelvi alapjainak vizsgálatára összpontosított, arra, hogy lehetséges-e még költészet. Marno János úgy teremt jelentős lírát, hogy nem rombolja a nyelvet, nem is ironikus a nyelvhez való viszonya, mint Parti Nagy Lajosé vagy részben Tandori Dezsőé, de a képviseleti líra és a posztnyugatos líra versbeszéde is távol áll költészetétől. Afféle „magányos futó” ebben a mezőnyben, besorolhatatlan, beskatulyázhatatlan, zavarba ejtő jelenség, akinek a magyar lírában nehezen találnánk „boldog ősét”. Szóval, nem a kritikusok és tudósok kedvence, noha az irodalomkritika újabban már nem fukarkodik költészete értékeinek megbecsülésével. Legföljebb, ha a kortárs lírát vizsgálja, nem Marno költészete a legfőbb hivatkozási alapja. egy példamondat nem feltétlenül szíve a versnek, sőt, egy vers inkább elvan példamondatok nélkül, én például sokkal szívesebben szólok homályosan, már-már semmitmondó dolgokról, semmint hogy mindjárt az eleven közepébe vágjak; tartózkodásom mégsem ínvenci, nem a vért, a sejtelmeket hütöm, a szóban forgó párapáráját; ezt hagyom állni, ehhez jön kapóra az idegen szöveg - a halálhír felnyitja a látogató szemét - és innentől fogva a többi kérdés már mind csak szerkezeti: mi mire néz, mitől fordul el stb. (paradigma) Marno János költészete őrzi az alanyiságnak, az én-lírának a magyar költészetben tradicionálisan domináns jellegét, líráját illetően mégsem beszélhetünk a szó megszokott értelmében élménylíráról vagy közérzetversekről. Verseinek mondanivalója nem egyetlen gondolat vagy példamondat köré épül fel; mondhatnánk úgy is, középpont nélküli versek ezek, melyekben a szavak szintaktikai kötöttsége, nem utolsósorban a szabad asszociációs technika következményeképp, fellazul, a szöveg inkoherensnek tűnik. (Távolabbról ez az eljárás Tolnai Ottó versstratégiájára emlékeztet.) „A szóalakhoz kötődő, körülírásokkal soha sem kimeríthető kogniti- vitás meglepő társításai [...] az egzisztencia nyelvi függősége miatt szüntelenül egyfajta lírai önéletrajzot írnak, amely soha nem válik le a nyelvi anyagról.”l'5) Némely összefüggések többet mondanak a szükségesnél. Máskor pedig hallgatnak, mint a sír. Közben megszáll bizonyos örömérzet, jobb szó nincs rá az örömnél, jóllehet ott táblából egy szakadék
