Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (31) A magyar líra depoetizálása - 70-es, 80-as évek I.
52 Grendel Lajos szélén, melynek mintha kedve telnék benned. De más elképzelésektől is halhatnak épp mások szörnyet. (Medúza) Mamo Jánost is megvádolhatnánk azzal, mint némely cseh kritikus Vladimír Holant, hogy a szó „terroristája”, hogy túl ezoterikus és enigmatikus, holott mindez éppen költészetének erejét bizonyítja. Azt, hogy a merész kapcsolatok képzetek és fogalmak között a logikánkon túl mégis találkozhatnak. A magyar neoavantgárd pápája Kassák halála után, kimondva kimondatlanul az az Erdély Miklós (1928—1986) volt, akit a hatalom haláláig kizárt az első nyilvánosságból, s kinek életműve jelentőségéhez méltó irodalomtörténeti elhelyezése máig késik. Részben talán azért, mert Erdély a korszak legsokoldalúbb művésze volt, s irodalmi munkássága csupán egy, bár távolról sem elhanyagolható része gazdag életművének. Erdély Miklós építészként, filmrendezőként, képzőművészként is jelentős alkotó, s teoretikusként is hatással volt az ifjabb, avantgardista nemzedékre, különösen, ami a művészetek és a tudomány kapcsolatának vizsgálatát illeti. Ilyen irányú érdeklődése vezette el a konceptuális művészethez és a szöveges akciókhoz. A jelen költemény ... sorból áll A pontozott rész utólag töltendő ki Bár a számnevek különböző hosszúságúak Mégis ügyelni kell hogy a sorok Szótagszámban megegyezzenek ami Lehetetlen feladat hacsak el nem Határozom előre a sorok számát De így újra kötött f ormához jutok Ami mint az előzőekből is látszik Megvalósíthatatlan A feladatnak nem megoldása Hanem kijátszása és a vers rovására megy Ha biztosítja ezen a puszta negatívumon kívül Azt hogy a vers is jó legyen Biztosítja ez a négyféle világítás Kétféle természetes fény: egy szürke udvari jobbról egy vakító utcai Szemből És kétfajta mesterséges körben falmenti süllyesztett kéklő fénycső És gömbháncs burában sárga villanykörték szemből (Önmagáról szóló költemény) Erdély Miklós a versírásról: — „A versíráshoz nélkülözhetetlen egy olyan belső mosoly, ami elég huncut és rezignált is egyszerre, de van átható tekintete is.” Erdély Miklós a felsőbbségről:
