Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Németh Zoltán: A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 17 Gyíire Lajos versei (A halottak nem öregednek, Patak)
17 Gyüre Lajos versei A halottak nem öregednek A halottak nem öregednek, várnak türelmesen az utolsó kürtszóra, arcukon a bőr csontig simult hártya, pergamen, de a lélek él, hiába marják testük a párkák, porrá őrli az Időmalom, s ha harsan Jerikó kürtje, úgy kelnek fel, mint az álmukból ébredő szeretők, mert a halottak nem öregednek. Lassan öregebb leszek apámnál, akár tegezhetem is, elküldhetem gyufáért. Szúrágta fejfája rég a múlté, de hordom arcát, megszólítanak, hol jár erre mifelénk, rég láttuk, lám, nem látszik a kora, arca a régi, mert a halottak nem öregednek. Hogy megy a sora, nem vágyik vissza, nem gyötri honvágy, az Ung-hát a Tőgyes, a Pipogya, a Szúnyogláza, a Veresdomb szőleje, jaj, de az már nincs, tövestül kivágták, ilyen a falu, ha nekem nincs, neked se legyen. Holtig bánta, benne élt, mert a halottak nem öregednek. Húgocskám még ma is csak ötéves, játszótársul a halált választotta, fehér fátyla a szélben máig lobog, itt bent legbelül, hol a lélek lakik, az értelem kussoló kutyaként hátrál, felködlik az égi arc, a szemek tükre, mert a halottak nem öregednek.
