Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Németh Zoltán: A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 17 Gyíire Lajos versei (A halottak nem öregednek, Patak)
16 Németh Zoltán New Hont-regényeinek is központi szerep juthatott volna egy olyan konferencián, amely a rendszerváltozás tematikáját kívánta körüljárni (ellentétben Tálamon Alfonz prózájával, amely abszolút értelmezhetetlen ebből a szempontból, s felbukkanása ebben a kontextusban valami fatális tévedés). S akkor már említeni sem merem Duba Gyula vagy Győry Attila témába vágó regényeit. Könnyű lenne folytatni a hiánylistát, hiszen nem elszigetelt jelenségekről van szó, hanem legtöbb esetben koncepcionális (és gyakran ezekhez kapcsolódó ideológiai) problémákról (ebből a szempontból Toldi Éva és Elek Tibor előadásai hozhatók fel pozitiv ellenpéldának). Napi politikai kurzusok és irodalmi szövegstratégiák olyan fokú leegyszerűsített, durva azonosításával, mint amelyet a konferencia egyes előadásai véghezvittek, még nem találkoztam. Vagyis az előbb említett hiányok voltaképpen logikus következményei egy ideológiailag mesterségesen két- osztatúvá redukált irodalmi térnek. Ráadásul valami hihetetlen félreértése az irodalom folyamatainak az a több tanulmányban megjelenő látens gondolat, hogy nem a nyelvi megalkotottság és irodalmi hatás kapcsolata jelent kanonizálási lehetőséget, hanem a téma és a rá épülő ideológia. Ebből a szempontból pozitív példaként Fűzi László Németh László-idézete juthat eszünkbe. S az sem szerencsés, ha egy feltételezett pennanens apokalipszis víziója nyomán osztályozzuk az irodalmat az elképzelt víziónak való megfelelés függvényében. Ezen túl az elmúlt két évtized társadalmi problémái is igen redukáltan, szűk keretben jelentek meg. Egyetlen szó sem esett arról a látványos folyamatról, amelynek nyomán az utóbbi két évtizedben a magyar irodalom leszámolt a különféle szexuális tabukkal, s olyan áterotizált nyelveket teremtett meg, amelyek jelentősen hozzájárultak az utóbbi két évtized magyar irodalmának teljesítményeihez (gondolhatunk például Orbán János Dénes lírájára, Csehy Zoltán műfordításaira, Nádas Péter nagyregényére). Még az említés szintjén sem esett szó a rendszerváltozás egy másik társadalmi tapasztalatáról, jelesül a drogfogyasztás problematikájáról, amelynek témája szintén meglehetősen erősen kapcsolódik a rendszerváltozás tematikájához (Hazai Attila, Győry Attila prózája). Ugyanígy szó sem esett annak a karakteres női irodalmi kánonnak a megjelenéséről, amely szintén elképzelhetetlen a rendszerváltozás nélkül. És ugyanígy, még az említés szintjén sem esett szó rendszerváltozás és irodalomelmélet viszonyáról, az utóbbi két évtized irodalomelméleti „bumm”-jának kérdéséről, az irodalomelméleti beszédmódok átrendeződéséről. A rendszerváltozás rendkívül összetett társadalmi folyamatai nem vizsgálhatók hitelesen naiv, leegyszerűsített nézőpont és minimálisan sem reflektált értelmezői nyelv felhasználásával. A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban című konferencia ugyan rengeteg továbbgondolásra méltó kérdést vetett fel, ezek azonban inkább önsúlyuknál fogva jelentek meg, s nem a témával való elkötelezett, tudatos szembenézés eredményeként.
