Irodalmi Szemle, 2009

2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Németh Zoltán: Iráslehetőségek, nőknek 82 Gál Sándor: Napló 2006 (1)

Napló 2006(1)

87

így emlékeztem a L. által említett - most már feldolgozott - időkre, és eseményekre. Úgy találom, ott és akkor történt néhány izgalmas esemény a Fejedelemmel. Az alapkérdés így csupán az, hogy ebből L.-nek mit sikerült drámává emelni. Sikerült-e e- gyáltalán? Majd kiderül.

Kassán hideg szél, zegemye, itt Buzitán csak a száraz hideg továbbra is. Este még megyek Tornára, egy újévi vacsorára, koccintásra.

Január 18. szerda. Délelőtt a Vegyes írásokat rendeztem, mert elkészült vagy húszoldalnyi újramásolt szöveg. De ezzel a kötettel még rengeteg munkám lesz, mert folyamatosan dagad-gyarapodik, mint teknőben a kenyértészta. (Csak így zárójelben: nem is emlékszem, mikor láttam utoljára dagasztóteknőt s benne a „kelő” kenyértésztát. Talán valamikor az ötvenes évek elején, otthon, amikor még volt kemencénk, s amikor anyám még otthon sütötte a kenyeret. Meg még a kenyér sütése előtt a lángost, olykor a „tejfölös lángost”, vagy a „pocikos” cipót - ez utóbbiban a „pocik” egy darab füstölt kolbász volt. Akkor a hot-dognak még hírét se hallottuk.) Vissza az íráshoz: ahogy ezt a kötetet igyekszem egységesíteni, az a lehetőség is felvetődött bennem, hogy az eddig még könyvekben nem publikált írásaimból külön is készíthetnék válogatást, három-négy közelebbi témakört egymás mellé téve.

(...)

Január 21. szombat. Nem emlékszem a tegnapra, mintha „tegnap” nem is lett volna. Hogy van az, amikor egyszeriben csak kihull az ember emlékezetéből egy nap. Vagy valóban, ha valamit nem írok le, az olyan, mintha meg sem történt volna? Ha a mai havas Kanyapta-partot nem írom ide, akkor ez a délután meg se történt?! És ahogy ott mentem az érintetlen fehérségben, s ahogy egyszeriben, mintha hátulról szekercév- el valaki az agyamba hasított volna, szinte lerogytam a fájdalomtól, s időbe telt, amíg volt erőm visszaindulni az autóhoz... Szóval, ha ez a délután így bennem marad, akkor az véglegesen nemlétezővé porlik? Mi hát a sorsa az ember - az egyén — megélt emlékeinek leíratlanul?! A kérdés másik fele pedig, hogy amit nem találok érdemesnek leírni, az eleve feledni való?! Hol a határ a vélt érdemes és a vélt nem érdemes megörökítésére, illetve halálra ítélésére? Végül: amit e pillanatban feleslegesnek találok, holnap vagy holnapután esetleg meghatározó fontosságúvá emelkedik, emelkedhet. Feltehetően az egész lényegét a kiválasztás súlya dönti el, ha létezik a tudatalattiban ilyen erő vagy súly. Roppant buta állapot, amikor kérdéseinkre nincs halovány válasz se.

Január 22. vasárnap. Ránk szakadt egy egész Szibéria, vad északi szél, a dermesztő hideg a diófák csupasz ágai között hangosan zúgott-sistergett, felkavarta a kevéske porhavat. Ami ennek ellenére egészen különleges, ma négy tyúkunk négyet tojott. Mert hogy van négy igazi, eleven tyúkunk. Mennyi öröm, és sikerélmény egyetlen vasárnapon!

A könnyelmüsködésen túl: az azon a napon c. versciklushoz ma is sikerült írnom pár sort, bár még lehet rajta valamicskét igazítani. Holnap, ha a hó nem rekeszti el az utat, bemegyünk Kassára.