Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Németh Zoltán: Iráslehetőségek, nőknek 82 Gál Sándor: Napló 2006 (1)
84 Gál Sándor * * * Genetikai tény: lusta ember vagyok. Lustaságom eredendő, akár az első emberpár bűne, már ha nem vonjuk kétségbe az eleve elrendelés isteni lényegét. Azt történetesen, hogy ha az Isten mindent tud előre és visszafelé is, akkor a kígyó - kél- gyó! - csábítása is tudott volt előtte, vagyis aljas módon az eredendő bűnt is megtervezte, amiből ugye egyértelmű az Isten és a Sátán szövetsége. Ugyanis, ha másként akarta volna az Úr, akkor nem lett volna Sátán, aki bűnbe vihette volna Éva anyánkat. Azonban most nem erről van szó, hanem a mi — az én - restségünkről, restségemről. Korábban néhányszor már említettem Kölcseyt, aki nem élte meg az ötvenet, de ránk hagyott több mint ezeroldalnyi írást, most Csokonai Minden munkáit lapozgatom, ami a fordításokkal együtt meghaladja a kétezer oldalt. Csokonai élete pedig még Köl- cseyénél is kurtább - 32 év. Ha leszámítom a gyermekkort és az eszmélkedés idejét, ezt az íráshegyet alig több mint 15 év alatt írta le - kézzel és tollal! De ehhez hasonló Petőfi, vagy akár József Attila pályaideje — és az utánuk ránk maradt életmű. Jelenünk irodalmi valósága, az írók életkora — kevés kivételtől eltekintve —, és az írásra fordítható idő többszöröse annak, ami elődeinknek az alkotásra jutott. A kérdés: mi az oka, hogy most - itt úgy jó ötvenévnyi időre gondolok visszafelé — az írói életművek pár száz oldalas kötetbe gond nélkül beleférnek?! Jó, vannak kivételek, ennek ellenére létezik valami olyan, s csak korunkra jellemző akadálya az életművek igazi kiteljesedésének, amely a régi időkben nem volt. Mert nincs arra semmi logikai magyarázat, hogy kétszer vagy háromszor akkora időajándékkal felét vagy negyedét se legyünk képesek elvégezni, mint amire elődeink képesek voltak. Lehetséges, hogy a természet ellen elkövetett erőszaktevéseink titokzatos folyamatai oly mértékben rakódtak le az ember tudatalattijában, hogy a folyamatos alkotómunka értelmét és értékét biológiailag semlegesítik?! Hogy a tudás szépségét a tudás kudarca foglalta, foglalja el?!. Január 6. péntek. Vizkereszt. Valahogy meg kéne találni a folytatást vagy a folytatás lehetőségét. Valamit, ami bizonyosságot jelent, de nem találom a napok zaj- lásában a követhető erővonalakat. Még a kérdések se világosak, s néha odajutok, hogy a kérdések felvetése is teljesen felesleges. Amiként a mai nap is: mögöttem is sötétség, meg előttem is sötétség. Január 9. hétfő. Kimaradt két eseménytelen nap. Azazhogy ez-az azért mégis csak megesett, aminek jelentősége, persze alig is érdemes feljegyzésre. Azonban tegnap délután Sandrival kimentünk vadászni, vagy hát, ha pontos akarok lenni, járni egy jót a csendes, napsütötte januári délutánban. Le is gyalogoltunk néhány kilométert a gombosi árkok mentén, s nagy örömömre az őszi vetésen és a feltárcsázott kukoricatáblán vagy negyven őzet számláltam meg. Pedig a tavalyi őszön már azt kezdtem hinni, hogy az őzállományunk a teljes kipusztulás szélére jutott. Vadászterületünk egy részét elveszítettük, a másik részére pedig ipari parkot telepítettek, s így az állandó zak-latás következtében, ahol korábban egész vaddisz- nókondák jártak, ahol szeptember közepén gazdag szarvasbőgést hallgathattam,