Irodalmi Szemle, 2009

2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Németh Zoltán: Iráslehetőségek, nőknek 82 Gál Sándor: Napló 2006 (1)

Napló 2006(1)

85

tavaly holdbéli táj csendjét éltem meg... Szóval az az özcsapat - vagy 40-en lehettek - nemcsak megnyugtató látvány volt, hanem esély is az idei vadászat megélésére. Különben meghidegült január, tiszta ég, félhold és kemény éjszakai fagyok köszönget- nek reggelente itt a Cserehát északi lankáin.

Január 10. kedd. Délelőtt Kassa. A természetvédelmi hivatalban a miglinci síremlék körüli „törvényszegési” dolgok tisztázása. Talán-talán megússzuk valami enyhébb pénzbírsággal. (A törvény szerint a büntetés felső határa fél millió korona.) December közepe óta okozott ez az ügy folyamatos nyugtalanságot, hiszen az egészet én kezdeményeztem és szerveztem, így a felelősség zöme is engem terhel. A megbeszélés után ugyan nem közölték a pénzbírság nagyságát, de minden jel arra mutat, hogy létezik valamiféle tolerancia, hiszen valóban nem szándékosan szegtük meg az érvényes törvényeket. Az az igazság, hogy nem is tudtam róla, hogy ez a fennsík ilyen szigorúan védett térség lett, hiszen jó harminc éve járok fel ide vadászni, s még csak nem is tudtam erről a kivételes védettségről. Egyébként ebbéli tapasztalataim szerint ugyanúgy teszik tönkre az erdőket, amiként azt tették korábban is. Csak hát - úgy tűnik - ugyanaz a törvény van, akit érint, s van, akit nem. Most már csak a végső döntést kell megvárni - aztán, ha lesz miből, kifizetjük a bírságot.

Délután, rendbe szedni magamat a fentiek után, kimentem a lánci vadászház melletti vadfóldre, azzal a reménnyel, hogy hátha arra téved egy életunt vaddisznó. De csak egy róka jött ki az erdőből, odacsaltam a magasles közelébe, de úgy elhibáztam, mint a parancsolat. Na persze! Az ellenfény a céltávcsőben... Csakhogy ez már a második róka, amit sikerült elhibáznom. Korábban ez nem igen fordult elő. Különben csodálatosan nyugodt, tiszta volt az este, a hold kétharmada világított, s mivel jól felöltöztem, s készítettem „védőitalt” is — citromos tea rummal keresztelve —, hát jó sokáig elücsörögtem a lesen. Csak megint a domb! Kétszer is meg kellett állnom, mert elfogyott a levegő. Holott az egész „kaptató” talán még ötven méter sincs, és a lejtése se valami különös.

(...)

Január 12. csütörtök. Miskolcon voltunk bevásárolni. Kutyául elfáradtam. Az az igazság, hogy amióta nincs semmi tennivalóm Miskolcon, s ennek már jó pár éve, azóta a fő utcán nem is jártam. A kilencvenes években szinte kéthetenként ide utaztam a Holnap meg a Tokaji Irótábor okán, mostanra az akkori munka már szinte történelem, emlékek és élmények sora. Meg a találkozásoké, meg a reményeké, hogy amit teszünk, amit közösen vállaltunk, annak a majdani holnapban - vagyis most, ma - hozadéka, eredménye lesz. Aztán ahogy előbbre jutottunk az időben - ahogy öregedtünk - las- san-lassan minden visszajutott egykori medrébe, és látom, érzem, akkori szándékaink kudarcait Ennek ellenére hiszem, hogy mégsem volt egészen értelmetlen az a néhány esztendő, amelyet Miskolcra, pontosabban az egykori Felső-Magyarországi régió újraegyesítésére szántunk. (Majdnem azt írtam: eltékozoltunk!) Ez is része magántörténelmünknek, mégpedig olyan része, amelyet jó volna megörökíteni, hogy legalább egy apró jel maradjon: hogy a jobbítás szándéka akkor élt bennünk...