Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - MARGÓ - Csicsay Alajos: Kádár János, mint irodalmi téma
Kádár János, mini irodalmi téma 85 na szalaszt, egészen a szovjet határig, ahol a dollárkergetők kénytelenek megtorpanni. „Oszladozni kezdett a tömeg, ment mindenki dolgára. Vissza a letarolt réteken, mezőkön át. Idefelé kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mintsem hogy a lábuk elé nézzenek. Még a kis lila virágokra se vigyáztak, szét is tapostak jó néhányat belőlük. Igaz, ekkortájt már az ország lakossága egyébként se sokat törődött a lila virággal. Kibújtak a földből, nőttek, nem érdekelt senkit. így azt se vették észre, hogy gyérül a számuk. Száz kipusztult, jó, ha egy nőt helyettük. Amikor Kádár János megöregedett, leváltották, és meghalt, már nem találtak egyetlenegyet se. Nem lehetett mit elnevezni róla. Az előrelátók jártak most is jól. Akik időben lepréseltek egy-egy szép példányt. Ok máig nézegethetik üveglap alatt.”2 Ez hát a végkifejlet. A kezdeti, kissé gogolos, bulgakovos leleményeket, akárcsak a százdollárost, elfújta a szél. Kár, mert igazán jó regény kerekedhetett volna ki belőle. így is sokaknak tetszhet, különben nem ért volna meg három kiadást. Ha ez egyáltalán értékmérő szempont. Annak fejtegetése, hogy Kádár János személye kinek miért vonzó, taszító vagy éppen gyűlöletes, inkább a tényirodalom kategóriájába tartozik. Ebből is megíródott néhány kötet, közülük csupán hármat emelnék ki: Markó Lászlótól A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig című Életrajzi lexikont. Belőle nem fogok idézni. Annál inkább az alábbi kettőből: Száz rejtély a magyar történelemből (benne Feitl István és Sipos Levente foglalkozik Rákosi és Kádár János korával) és Dr. Zoltán János Legenda és valóság Az Egyetértés és a Zalka Máté Vadásztársaság története. Egyiket történészek írták, a másikat egy vérbeli vadász, világszerte ismert plasztikai sebészprofesszor. Az emlitettekből az érdekesség kedvéért vessünk össze két szöveget. 1953. június 13. és 16. között a magyar politikai vezetők közül raportra hívták Moszkvába Rákosit, Gerőt, Nagy Imrét, Hegedűs Andrást, Hidas Istvánt, Szalai Bélát, Földvári Rudolfot és a párton kívüli Dobi Istvánt. Szovjet részről jelen voltak: Malenkov, Berija, Molotov, Hruscsov, Bulganyin, Mikojan, Kiszeljov budapesti szovjet nagykövet és Bojko magyarországi katonai főtanácsos. Dobi István sze-rint egyikük kijelentette: „Magyarországnak sok királya volt. Nagy királyai is voltak. De zsidó királya egy sem. Most pedig van.”3 Ugyanezt a jelenetet Moldova így tálalja: Berija teli szájjal mondta: Ide figyeljen, Rákosi! Mi már hallottuk azt, hogy Magyarországon volt török szultán, Habsburg-császár, erdélyi fejedelem, de azt még nem, hogy zsidó király is lett volna. Maga, úgy látszik az akart lenni. Vegye tudomásul, hogy ezt sohasem fogjuk engedni magának! (Ezt a megjegyzést maga Nagy Imre terjesztette baráti körében.)”3 Sipos Levente, az előbbi fejezet Írója megjegyzi: „Feltűnő, hogy a találkozóra nem hívták meg a négyesfogat tagjai közül Farkas Mihályt és Révai Józsefet.”5 Tegyük hozzá, Kádár Jánost sem,
