Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - MARGÓ - Csicsay Alajos: Kádár János, mint irodalmi téma
86 Csicsay Alajos aki éppen Rákosi börtönében ült ekkor. Igaz, kellő rangja sem lett volna még hozzá, hogy ott lehessen. Amikor Rákosi elhatározta, hogy Rajk László sorsára juttatja őt, Kádár nagyon jól tudta, mi vár rá. „Vezetőtársai közül sokan megérezték pozícióinak meggyengülését. Révai József egy Politikai Bizottsági ülésen még azt is megengedte magának, hogy szemtől szembe szarházinak, szarjancsinak nevezze őt. Kádár nem viszonozta a sértést, csak évekkel később jegyezte meg, hogy még a horthysta rendőrségen sem alázták meg ennyire.”6 Kádár - állítja Moldova - soha semmit nem torolt meg. „Hátrahagyott levelezésében több olyan feljegyzés is található, melyben kedvező döntést hozott Révai Gábor nevű fia érdekében, például akkor, mikor engedte továbbtanulni, holott bebizonyosodott, hogy részt vett egy szektás »maoista« szervezkedésben”.7 Mellesleg érdemes megjegyezni, hogy Révai Gábor, amikor apja meghalt, mindössze tizenkét éves volt. Ma, ha jól számolom, hatvankettő. Sorra jelennek meg neves pszichológusokkal és természettudósokkal készített nagyszerű riportkönyvei. Interjúalanyainak mindegyikétől megkérdezi, hogyan élték át 1956-ot, majd az utána következő kádári időket. Lukács Béla fizikus egyebek között ezt nyilatkozta neki: „Mindenesetre a Kádár-rendszer egy velejéig romlott és buta rendszer volt, de a dolgok nem voltak olyan rejtélyesek, mint amilyennek most látszanak.”8 Később már a vége felé így folytatódik a beszélgetés: „... fizikusnak lenni most is majdnem ugyanolyan, mint akkor volt, kivéve, hogy az utazások sokkal könnyebbek lettek. Vagy most már majdnem konvertibilis a forint. Ha az embernek dollár kell, akkor vesz dollárt a bankban és kész. De ez azért még nem ok az eufóriára. Mi nem egy fogolytáborban műveltünk fizikát. Mint állampolgárnak viszont tizennyolc éve nagyon kellemes érzéseim voltak. Ha az eszmék megküzdhetnek egymással, akkor nagyobb az esélye annak, hogy jó eszmét fogunk kiválasztani, legalábbis jobbat, mint akkor, amikor egy végtelenül bölcs és végtelenül jóindulatú és valójában diktatórikus hatalom mondja meg nekünk, hogy mi legyen. Tehát ha valaki visszaemlékszik mondjuk a hetvenes évek végére vagy a nyolcvanas évekre, Magyarországon lehetett élni. Nem azt mondom, hogy a keleti blokk minden államában lehetett, de Magyarországon igen.”9 Lukács Bélának lett volna oka szigorúbban is fogalmazni, ha arra gondol az ember, hogy kiváló tudósként, ha egy- egy nemzetközi konferenciára kiutazott, mint bármelyik turistának, nem több mint 70 dollárt utaltak ki neki is. Hátizsákját megpakolta kétheti élelemmel és mehetett. Lukács több alkalommal is élt a lehetőséggel. Zoltán professzor pedig azon kívül, hogy rész-letesen ismerteti könyvében a kádári éra magyar vadgazdálkodását, benne a két társaságét, amelynek, mint orvos tagja lehetett (egyetlen úrként az elvtársak között, még a politikusok némelyike is urazta őt, holott ez akkoriban főbenjáró bűnnek számított), vette a fáradságot és jellemrajzot írt Kádárról, Gáspár Sándorról, Fock Jenőről, Losonczi Györgyről, Czinege Lajosról és másokról is. Kádárral kapcsolatban idéz fel egy, több mint kellemetlen epizódot az életéből. Egyszer hajszálon múlott, hogy jóakarói Zoltánt valutacsempészés ürü-
