Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Szitár Katalin: Az éber lét útján a vershez (tanulmány)
Az éber lét útján a vershez 55 te messze vagy”; „valóság voltál”; „az vagy. Hitvesem s barátom, - / csak messze vagy!”; „s fogoly vagyok”. A lét távollevőként, a „messzeségben” létezőként, nem jelenlévőként fogalmazódik meg. Ezt reprezentálja nála az álom világa: „Valóság voltál, álom lettél újra”.6 A problémalátás itt mutat némi közösséget a József Attiláéval: a valóság/világ érzékelhető úgy is, mint nem jelenlévő, a jelenségvilág határain, tér-idején kívül eső („Túl három vad határon.”). Sajátos „radnótis” világhiánynak is nevezhetnénk ezt az érzékelésmódot, mely az érzéki benyomásoktól (és a „hitves” személyétől) való teljes megfosztottságon, egy „üres(sé vált)” téridőn alapul.7 Ugyanakkor a létfogalom bonyolultabbá is válik ezzel: nemcsak az idill ismerhető el valósnak, a fogolytábort is annak kell elismernünk. A világhiánynak is van valósága, s ezt a felismerést Radnóti láthatólag nem akarta megkerülni. Sem az idill nem jelenti a teljes, maradéktalan valóságot,8 sem annak felszámolása. Feltehetően Radnóti egy új, e kettőt (vagy ellentétüket) meghaladó létfogalomban gondolkozik. Megkíséreljük most a versek szövegvilágainak szintjén tetten érni ezt az - idillt és halált egyaránt meghaladó - létfogalom megnyilvánulását. Az „élet-halál” („szabadság-fogság”) oppozíciót ugyanis a versek a „hitves és halál” szembenállására váltják fel, egy másik jelentésrendet vezetve be. Ennek versszövegbeli kifejtését kétféle ritmus ellentéteként ragadhatjuk meg. Mielőtt ilyen ritmikai explikációba fognánk, rövid kitérőben említsük meg: Radnóti alkotásmódjához - Naplója tanúsága szerint - szervesen hozzátartozott a köznapi beszéd egységei verssé alakításának lehetőségei iránti állandó figyelem. A vers alapja a ritmizált megnyilatkozás lehet, s a köznapi nyelv mindig potenciális versszöveg: „Szörnyetegek közt élek! Szörnyetegek közt, - ???? szörnyetegek, milyen csodálatos, e borzalmas szóban a borzalmas hangkép és képzettársítási alkalom: szőr... szőr!”9 (1937. november 25-i bejegyzés); „Halál... egyike a legszebb magyar szavaknak. A hangkép és jelentés tökéletes egybefonódása. A h borzalma, az a-á elnyújtott rémülete, vagy csodálkozás és az /-ek síkos simasága.” (1937. dec. 27.)"’ Radnóti esztéta költő mivolta is megragadható ebben: a szó hang- alaki-ritmikai sajátosságait versképző tényezőnek tekintette, bár — legalábbis a példák azt mutatják - poétikája inkább ikonikus utaló szerepet tulajdonít a hangalaknak, szemben pl. Kosztolányival, aki a hangformát inkább tekintette a jelentés forrásának, mint „következményének”. A ritmikai forma szerepére mutat rá egy - szintén a Naplóban felidézett - verstani-esztétikai vita, A „Meredek út” egyik példányára című versről, melynek a Nyugatban megjelent szövegében egy nyomdahiba következtében a „Maga még sosem ölt” sor „Mert maga sosem ölt”-re változott. S bár Gellért Oszkár utólag bevallotta: nem volt sajtóhiba, ő így tartotta jobbnak a verszárlatot, Radnóti (Vas Istvánnal együtt) azt fájlalja, hogy „tönkre van téve a daktilus”, s megjegyzése világosan mutatja: számára a forma kérdése esztétikai kérdés: „Milyen jellemző ez a harag, a formai kérdésektől irtóznak, mint kritikusok is!”"
