Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag... (elbeszélés)
Fénylő csillag, sötét csillag 47 Dehogy utállak! A húgocskám maradsz, számíthatsz rám! Mint régen! Beszélek anyával: piás volt, amikor megsértett. Aztán a szőke hercegeddel...- Köszönöm, Krisz!... Az igazság az: felhívtam Zolit. Vele találkozom. Talán meg tudjuk beszélni... A hangjából éreztem, elkeseredett!- Egyedül nem mész sehova! Vadásznak a fajtánkra! Elkísérlek.- Beteg voltál...- Csönd! Vagy erővel hazaviszlek! Az Ikarusz lassan pöfékelt a színes panelházak közt a belváros szűk utcáin. Hajnalka idegesen tördelte kezét. Elhagyták a kertváros zöldellő udvarú családi házait. Az utolsó megálló a kukoricatábla szélén volt. Magányos alak magasodott ki a tengeriből. Ruhája egyszerű farmernadrág, testére feszülő fehér póló. Kristófot izgatott várakozás kerítette hatalmába; arról is megfeledkezett, hogy Walter körül nem „látja” az aura villódzását... A húga remegő térdekkel sietett a férfi felé, aki szó nélkül megfordult, s a földúton ellépdelt. A lány követte. Kristóf nem ismert rá erős akaratú testvérére! Mint akit kötéllel húztak, kullogott a férfi háta mögött. Kényelmetlenül érezte magát. Nem tudta eldönteni, kövesse vagy várja a megállóban őket. Megbízott Zoltánban és Hajnalkában is. De... Egy kis idő elteltével fogta magát - átugrott egy traktorkeréknyi pocsolyát -, s a köves úton nyomukba eredt. Az ösvény kiszélesedett; a piros terméstől roskadozó sombokor előtt talált rájuk. El sem téveszthette őket. A lányból áradó ragyogásban eggyé olvadt a pár! Barna karok fonódtak a férfi derekára. Zoltán gyengéden átölelte Hajnalka vállát. Kristófot elbűvölte a látvány, szólni sem tudott. Nem érdekelte, valóság vagy hallucináció. óm A „fényből” mély hang szólt:- Édesapám katolikus német családba született. A munka és Isten szeretetére nevelték. A kommunizmusban vallását csak titokban gyakorolhatta. így maradhatott meg a munkája. Keserűségét italba fojtotta. A delirium idején, a szűkszavú ember nyelve megeredt: különös álmairól mesélt. Végeláthatatlan pusztában kóborolt, társait keresve, idegen öltözékben és ősi fegyverzetben. A kétségbeesését a kopár égnek kiáltotta: oly idegen volt. Körötte napégette róna: éhség és szomjúság hona. Fölötte köröző keselyük. ...Gyermekkorom óta gyűlölöm a Napot: a szíveket felforralót, alkoholszagot árasztót. Amióta ismerlek: a Nap balzsamként kényeztet! Örökkévaló szerelem zöldjéből serkent termékeny gránátalmafa vagy nékem: Hajnalka. Lágy hang válaszolt:- Édesapám csinos ember volt. Az ősök szépsége kelt életre benne. Anyám
