Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Antalík József versei (Kísérőm, Az emlékek, Vajon hová?, Nyoszolyánkon, Első szerelmünk)
Antalík József versei Vajon hová? Hómezőben, Ködbe szőtten, Fakereszt áll Fagyott-bénán. Lenn,tövében, Útra készen, Elunt járkál A vén halál. Messze távol, Hóbuckákon, Köd bukdácsol Meg egy vándor. Keresztútnál Félve megáll, Tipeg tébláb, Merre tovább? Hosszú utad Most megszakad. Várok itt rád, Ütött órád. S együtt ketten, Kéz a kézben, Tovasétál Vándor s halál. Kísérőm Hosszú éltem zord alkonyán Kísérőm a fájó magány. Mint zarándok, lankadatlan, Kitartóan jár nyomomban. Híven követ minden úton, S védve ölel, ha bánkódom. Minthogy kezét nem foghatom, Kegyes zsarnok ő toliamon. Remény már nem hevít engem, Szerelmemet már nem zengem. Lantom néma, nem száll dalom, Elhal árva, zárt ajkamon. Bilincsbe ver mély fájdalmam, Elnémít bús magányomban. Hallgatok, s e nehéz csendben Csak terólad beszél szívem. Az emlékek Emlékeink ködbe szőtten, Csipkés, lila szemfedőben, Mindig messzebb s egyre szebben, Merülnek a feledésben. Emlék leszünk, azzá válunk, Szép csendesen továbbállunk. Mind távolabb, észrevétlen’, Eltününk a feledésben.
