Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - VENDÉGKRITIKA - Rónay László: A magyar irodalom történetei
A magyar irodalom történetei lemzőbb költői törekvéseit, a Nyugatról és a magyar irodalom világirodalmi betagozódásának kísérletéről Szegedy-Maszák Mihály fejezete ad képet.) A Nyugat és a nyuga- tosok iránt megmutatkozó s egyre növekvő érdeklődés folyamatában óriási szerepe volt Karinthy Frigyes 1912-ben megjelent így írtok ti című munkájának, amelyről a szabálytalan, sokoldalú írójáról Bónus Tibortól olvashatunk összefoglalást. Az 1920 utáni rész első pillantásra döbbenetes újdonsága Veres András Rejtő Jenőről írt mélyen szántó tanulmánya (A ponyva klasszikusa). Vitathatatlan, hogy Rejtő napjainkban is tapasztalható nagy népszerűsége mindenképp indokolttá teszi az életművével történő szembenézést, de megint csak azt mondhatom, fájdalmas, hogy a róla szóló fejezet jócskán színvonalasabb, mint egynéhány ma már klasszikusnak számító írónk törekvéseinek méltatása. (Akimaradt jelentős írókról nem is szólva.) És ismét szembetalálkozunk ezzel a paradoxonnal olyan valóban kitűnő részletekben, mint Józan Ildikónak a fordításról (Irodalom és fordítás), Szili József Horváth Jánosról (A magyar irodalom önelvű rendszerezése) vagy Marosi Ernő Európai művészetről és magyar művészetről szóló tanulmányaiban. A második nemzedék kiemelkedő íróiról jó néhány eredeti és újszerű szempontot tartalmazó méltatás olvasható. Az arányok is vitathatatlanok: a lírikusok közül Szabó Lőrinc, József Attila és Illyés Gyula, a prózaírók sorából Németh László és ugyancsak Illyés kap alapos méltatást Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár Szabó Zoltán, Tverdota György és Szegedy-Maszák Mihály, illetve Szirák Péter, Dobos István és N. Horváth Bélának a népi-urbánus vitát is mértéktartóan bemutató tanulmányaiban. (A népi irodalom ősatyjáról Veres András írt. Szabó Dezső-portréja igazi meglepetés, álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen ő értelmezi ilyen elfogulatlanul az író prófétai attitűdjét.) Elsősorban Jeney Éva jóvoltából lényeges színekkel gazdagítják az összképet az erdélyi magyar irodalomról írtak, meggyőző, új ismereteket közlő portrét rajzol Radnóti Miklósról Ferencz Győző (Trauma és költészet: a nyelvi önmegalkotás fonala), bizonyos mértékben a hiányok pótlásának is tekinthető Erdődy Editnek az Újhold- ról írt összegzése („Hároméves irodalom ”), meggyőző a nyugati magyar irodalom összképe, s a sokrétű mai magyar lírából jó érzékkel emeli ki Rakovszky Zsuzsát Zsadányi Edit. (Az önértelmezés alakzatai kortárs írónők műveiben; a századelőn alkotó írónőkről ugyancsak színvonalas tanulmánya szól.) A vállalkozás értékét jelzi, hogy magaslati pontjairól csak vázlatosan szóltunk. Azt azonban mindenképp legnagyobb pozitívumai közé sorolhatjuk, hogy bő teret ad az irodalomtudomány fiatalabb nemzedékének, melynek tagjai közül jó néhányan meg is feleltek az előlegzett bizalomnak. Azt mondhatjuk, hogy a kézikönyv iskolát is teremtett, s annak magas színvonalát ugyancsak reprezentálja. HIÁNYÉRZETEIM Az itt következőket elsősorban azért mondanám el, mert bennem is él a magyar irodalom egyfajta története, s jó néhány helyen másként, mint ebben a két kötetben megjelenik. Nem hiánylistát nyújtanék be, egy-két (vagy több!) hiányosságot azonban akkor is fájlalok, ha tudomásul veszem, hogy némelyik fejezet nem készült el. Posz
