Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - Poór József: A skipper (novella)
A skipper Kamikéz, a skipper, éjeket nappallá téve, s nappalokon az éjszaka fáradtságától szembeszélben szántott már mérföldek százain át egy óceánt átszelő versenyen, és akkor azt kellett látnia, hogy az árboc már nem bírja, s menten elszáll. Egy félórával még előbb, amikor visszaült a szabadon csapkodó kormányrúdhoz - olyan volt az a rúd, melyen páran már rajtafelejtették pillantásukat nem egy európai kikötőben, marka ráforrt az ívelt keményfára, s egy oldalpillantással nyugtázta a műszerek értékeit -, úgy hitte, hogy éppen ideje volt, amikor átrendezte a ponyvákat. Gyilkos vágta volt. A Viktória orrtőkéje hányadékzöld hullámokat hasogatva lövellte a vízper- metet, a sós zuhany becsapódott a kormányállásba, s könnyeket csalt az ember szemébe... A BBC-adó időjárásjelző szolgálata a továbbiakra sem ígért sok jót. A 7- es alapra betörő 8-as, 9-es szélnyomások miatt élesítenie kellett, pár fokkal rászaladt még szélre, amikor dobhártyaszaggató csattanással valami megindult. Az ijedtségéből felocsúdva kaszáló karcsapásokkal menekült a lezúduló kötelek, csigák, a vitorlarúd, s egyéb leltámyi kellék nyakába zúduló tömegétől, közben a kabintetőre esett a pillantása. - Ezt nem teheti meg velem! - nézett kiguvadt szemmel az árboc üres helyére. A fémárboc lehajlott keresztmerevítő rúdja irgalmatlanul püfölni kezdte a hajótest héját, s az óceán, mint egy fenevad, melynek habzó, fénylő, olajos bőre alatt eleven élet lüktet, csak rohamozott. A skipper a vízzel marakodva, ki tudja hányadszor vetette ki a hurkot a derékba roppant dúralumínium árbocra, s mikorra visszatornázta a csonkot a fedélzetre, úgy dőlt be a kormányállásba, mint aki azt sem látja maga körül, hogy a szélmarcangolta felhők közül vigyorog a Hold, és a szél meg Golf-áramlat ereje a verseny menetirányával ellentétben, nagyjából Anglia felé sodorja. Eszeveszett éneklésbe fogott. Úgy énekelt, mintha a néptelen tenger lenne előadásának legmegfelelőbb színhelye. Aztán a mentés közben, egy időablakban szülőfaluja, a magas hegyek fészkében ülő Novy Lodovan úszott be a látómezejébe. Az időmozi előadása alatt, meg míg csatokat, hurkokat és csomókat kötött az árboccsonkra és a csapkolódó bumrúdra, arra gondolt, hogy délelőtt tízkor, amikor itt fordulni és erősödni kezdett a szél, s ereje már a nyolcasba fordult, akkor a lodova- niak odahaza már jóllakottan odébbálltak az asztaltól. Az itteni szél már próbára tette volna az otthoni parknak és a szigetnek a fáit, hiszen a nyolcasban comb vastagságú ágak recsegnek, törnek. Az szent, hogy a tízes, az betett volna a parknak! Az Poór József
