Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Fónod Zoltán: Ötven év ...
lom, nincs az a hatalom és eszme, mely gyalázatosságokra kényszeríthet. Érvényes ez ma is, s talán az lesz a globalizációs évszázad „dicsőnek” remélt korszakaiban is. Ha egyáltalán lesz ilyen korszaka! Igaza van Németh Lászlónak, mikor azt írja: „Minden korszak egy nagy kísérlet, óriási méretű vállalkozás, egy csomó nagyszerű szerep, amelybe a népek aszerint ugranak be vagy húzódnak vissza, hogy mennyire ismerik fel a korhelyzetet, s menynyire bíznak képességeikben”. Két „ugrás” között József Attila nemcsak arra figyelmeztet, hogy „Kibomlik végül minden szövevény” (J. A.: Emberek), hanem arra is: Nem lehet soha nem igaz szavad - jó leszel, erős, békés és szabad vendég múlt s jövő asztalainál. (József Attila: Légy ostoba) Irodalmunk, mondhatni, neuralgikus pontja volt az utóbbi években is a „szlovákiai” vagy a „csehszlovákiai magyar irodalom” megnevezés. Gyakran a vita látszatát keltve vetődik fel az irodalmi sajtó hasábjain a kérdés, nincs kisebbségi magyar irodalom, csak magyar irodalom van. De ki kételkedik ebben?! Gömöri Jenő, a Tűz szerkesztője 1921-ben azt vallotta, hogy „az irodalom nem orientálódhatik földrajzi területekhez”, Dettre János (a vajdasági Naplóban és az aradi Géniuszban kirobbant vitában) egyértelműen leszögezte, a vajdasági, erdélyi vagy szlovenszkói jelző az „enyhébb mérték, vállveregető elnézés, bátorító jóakarat” kifejezője csupán. A magyar irodalom egységét - írja Dettre - „nem tördelte szét a trianoni szerződés. Aki magyarul ír s maradandót alkot, az a magyar irodalom munkása...” (Tanulságos az a kijelentése is, hogy a „tehetségtelenségnek - akár hivatásosak, akár dilettáns »széplelkek«- nem amnesztiát kell hirdetni, hanem statáriumot”.) Idézhetjük persze a babitsi bölcsességet is: „... az erdélyi irodalmat én sohasem mint külön, »autonóm« kis literatú- rát néztem és méltányoltam. Számomra ez az egység a magyar irodalom egy része volt”. (Babits Mihály: Európaiság és regionálizmus, Erdélyi Helikon, 1930. január.) Ennyire egyszerű a világ! „Autonómmá” a kisebbségi irodalmakat (intézményeikben!) a kényszer tette, és azok tagadják ki az egyetemes magyar irodalomból, akik a magyar irodalom új „történeteit” kreálják. Nekik s szól Babits üzenete: „Magyar irodalom csak egy van, egyetlen föld, melynek termő talaja a magyar nyelv. Ebből a talajból hajtottak ki az erdélyi fés tegyük hozzá: a vajdasági vagy a felvidéki] magyar írások és a magyarországiak egyformán.” (Uo.) „Kitömi önmagunkból” - ezt vélte a legfontosabbnak Fábry Zoltán egy fél évszázaddal ezelőtt. Időszerű a felszólítás ma is. Amikor egy évtizeddel ezelőtt Negyven év történelem avagy Üzenet a gödörből címmel a lapalapításra emlékeztünk, nem felejtettem el szóvá tenni, hogy „a bennünket körülvevő emberi gonoszság” ma is sar- colja életünket. Sosem volt könnyű az Irodalmi Szemle helyzete, mindig hadakozni kellett a megmaradásért vagy a politikai zsarolás kísérletei ellen. A szlovák kulturális kormányzat a meciari években a magyar intézmények ellehetetlenítésével próbálta gerincbe törni a szlovákiai magyarságot. Volt néhány hónap 1996 júniusát követően, Fonod Zoltán
