Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES SZŐKE JÓZSEFET - Duba Gyula: Határ menti történelem Szőke József 80. születésnapjára
Határmenti történelem Szőkét „szilenciuma” a Csemadok könyv- és levéltárába, a székház szuterén- helységébe utalja. Itt „alkotta meg” főművét, A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1945-1985 című négykötetes munkáját. Erre vonatkozóan magamat idézem, laudációmat, amelyet 2006 júniusában a Posonium Életműdíj átadása alkalmából mondtam: „Egyszer ilyen díjosztás alkalmával, talán Dénes György révén mondtam, hogy az írói életművet nemcsak megírni kell, hanem meg is kell élni! Most is aktuális gondolat. A bibliográfia »megalkotása« puritán életformát és szorgos munkát jelent. Újsághalmok és papírkötegek átlapozását, évfolyamok rendezését, sok tízezernyi cédulát és kartotékozást, korszakolást és anyagrendezést, számok, tények és adatok tömkelegét, nevek és címek légióit, végeérhetetlen papírmunkát. De jelentette a múltban, a történelmi időben való elmerülést is, a letűnt valóság élesztését, élő irányzatok és új események bolygói alól való kibányá- szását, ahol félig elpusztulva s talán feltámadásra várva lapul, ahogy az idő eltemet komoly vagy kevésbé fénylő tetteket. Ezt éreztem a bibliográfiát lapozva, a múlt idő legendáriuma temető és forrás egyben. Kerestem a magam dolgait és mindent megtaláltam! Mintha egykori énemet éltem volna meg újra, s a kort, mely kegyetlen volt s egyben felemelő! Felvillantak egykori címek, váratlan szikrák az időben, felidé- ződik régi viták szenvedélye és fontos novellák hangulata. Mintha újra szólnának régi nagy versek, határkövet jelentő prózák címei, kezdők jelentkezése és távozók búcsúzása, a bibliográfia elsősorban múltidézés s csak aztán adattár! A múltat úgy tartalmazza, hogy az az értőknek élni látszik, mintha halottaiból támadna fel, és rádöbbent, hogy nemcsak mélyen bennünk él, hanem mintegy anyagiasulva és fel- idézhetően ott van Szőke József vaskos köteteiben, s ha az utókor emlékezni akar, nélkülözhetetlenül szüksége van rá!” A számvetéshez még az utóbbi évtizedek gyerekeknek írt könyveit említem: A síró hóember (1985), A napraforgóvá változott leány (1989), A hencegő nyúl (1995), mind mesék. Meg azt a kultúrtörténeti munkát idézném, amelyről néha beszélt, de ez ideig nem készült el. Erőt, egészséget hozzá, hogy megszülessen! Duba Gyula
