Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Fónod Zoltán: Ötven év ...
Fonod Zoltán az Irodalmi Szemle horizonttágító hagyományára, mint a „világgá tágulás pattanó dinamikájára”. Abban egyébként, hogy az Irodalmi Szemle viszonylag rövid idő alatt „Kelet-Közép-Európa számon tartott irodalmi folyóirata lett”, meghatározó szerepet játszott, hogy „kitűnő munkatársak segítették, eleinte Tóth Tibor és Monoszlóy Dezső, később Koncsol László és Tőzsér Árpád személyében” (Szeberényi Zoltán: Az elhivatottság tudatában, ISZ, 1999/1-2.). Később a konszolidációs időszak elején, 1971- ben Tőzsér helyét a fiatal és tehetséges kritikus, Zalabai Zsigmond vette át. Számára az irodalomközpontúság mellett a társadalomtudományok (képző- és zeneművészet, néprajz, szociológia, nyelvtudomány, hely- és művelődéstörténet) egyéb területei is fontossá váltak, ezzel egy ellentmondásos és kiszámíthatatlan korszakban (a konszolidáció dühöngő éveiben!) a szerkesztés elveit, szempontjait egyértelműen dúsítani, gazdagítani tudták, s megóvták a lapot a kényszerű politikai „sódertól”. A folyóirat az elmúlt évtizedekben nyomon követte irodalmunk fejlődését, türelmes és toleráns volt a kísérletezésekkel szemben. Ez mindenképpen a lapszerkesztés erényeit erősítette. Az a tény, hogy a folyóirat a nyolcvanas évek közepe óta lényegében a kisebbségi magyar irodalom négy nemzedékének nyújtott - szerény keretek között, évtizedek óta (ez viszont a nyomor szindrómája!) változatlan terjedelemben - közlési lehetőséget, eleve jeleztük a lapszerkesztés lehetőségeit és korlátait, valamint a szerkesztői munkát jellemző tapintatot és türelmet is. Hiányérzetünk ott támad, hogy a mai napig nem készült repertórium a folyóiratról, s nem jelentek meg olyan elemző tanulmányok sem az egyes korszakokról, mint a kilencvenes évek végén. Gondolok itt Filep Gusztáv Tamás (A dogmatizmustól a ,,reform”-korig), Szeberényi Zoltán (Az elhivatottság tudatában) és Elek Tibor (Az Irodalmi Szemle a kilencvenes években) értékes elemzéseire, helyenként vitákat gerjesztő megállapításaira. (Irodalmi Szemle, 1999/1-2.) Elmondhatjuk viszont ma is, sosem akartunk „császárokat”, politikai percemberkéket szolgálni, s kevés kivételtől eltekintve nem a „szekértáborok”, az irodalmi divatok és irányzatok hóbortja vagy a politikai kontárkodás képtelenségei határozták meg a lapszerkesztés mikéntjét, hanem az a határozott és emberszabású, nem művészetidegen szándék, hogy a folyóirat az alkotómunka legjobb eredményeit tegye közkinccsé. Ha a szellemi létezés egyetlen módja „az önmagához való hűség és nyitottság” (Márai Sándor), akkor a szerkesztés feladata az is, hogy nyitott legyen a jó művek előtt, függetlenül attól, hogy milyen kánon szerint íródtak Az elmúlt évtizedek legnagyobb hozadékának mindenekelőtt azt tekintjük, hogy a lap megőrizte többgenerációs jellegét és szinte havi rendszerességgel jelennek meg ma is új nevek, fiatal tehetséges alkotók „művei”, olyanoké, akiknek ma még csak a zsebükben a „marsall- bot”, de hamisítatlan, megmásíthatatlan a szándékuk, hogy elindulva az írói mesterség lajtorjáján - írók legyenek! Az Irodalmi Szemle fél évszázaddal ezelőtti megjelenése egy történelmi folyamat szükségszerű következménye volt. Etikai idealizmusok helyett azt a törekvést vállalta, hogy megszűnjön a kisebbségi magyar kultúra és irodalom másodrendű helyzete. Megalapításától kezdve nemzedékeket nevelt, és szélesre tárta szellemi életünk ka-
