Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Fónod Zoltán: Ötven év ...
Fonod Zoltán • • Otven év... „Ha az ember valahol él, és erre azért van esély, akkor nem mondhatja: VALAHOL SZÉP. Olyan lenne ez, mintha azt mondaná: A FELESÉGEM SZÉP... Szerencsére ez nem gyakran jut az észbe: az ember itt él, és nem turista. A turista átkozott kötelessége, és innét látszik a züllés mértéke, a lelkesedés; én, ha akarok, fanyaloghatok is..- írja Esterházy Péter. Üdítően bölcsek ezek a sorok, mégis arra kényszerülök, a lelkesedés vagy a „fa- nyalgás” helyett valahol a „babiloni vizeknél” kezdjem. Ötven év ugyanis olyan évforduló, mintha - Esterházy Péter szóhasználatával élve! - a feleségem szépségét dicsérném. A tények azonban ennél könyörtelenebbek, mert eszünkbe juttatják - az én nemzedékem számára mindenképpen! - a hamleti „lenni vagy nem lenni” gondját, tehertételét, melyet megéltünk, megszenvedtünk. A magyar kisebbség számára ugyanis az 1945 utáni többéves kiszolgáltatottság nemcsak kegyetlen és méltatlan volt, hanem az embertelenség „mintapéldánya” is. Nyugodtan mondhatjuk: Európa szégyene, még akkor is, ha nagyhatalmi segédlettel, gyalázattal történt. Akárcsak Trianon, meg az a „békecsinálás”, mely egy újabb világégést zúdított az emberiség nyakába. A németek kiebrudálásáról, meg a magyarüldözésről van szó, a benesi gonoszság megtestesítéséről, melyet - korábban - csak a fasiszta holokauszt überelt, a második világháború éveiben! Köztudott, hogy az ún. homogenizáció szándéka az utódállamok politikáját kezdettől fogva meghatározta. Csehszlovákia 1945 után, bűnös módon balkáni módszerekhez, az etnikai tisztogatás eszközeihez folyamodott a németekkel és a magyarokkal szemben. A németek esetében 1945-1948 között az elűzés módszerét választották. Cseh- és Morvaoroszágban több mint kétszázezer német vált a szervezett pogromok áldozatává. A, jó német a néma német” cinikus jelszava, melyet egy szélsőséges cseh párt hangoztatott, így vált az embertelenség, az elvakult bosszú eszközévé. Ilyen körülmények között a történelem különös kegyének számít, hogy a kisebbségi sorba került magyarságot (az egyéni sorstragédiákat leszámítva) a tömeges leszámolások lidérce elkerülte. (Nem mondható ez el sem Jugoszlávia, sem Románia esetében!) Ezzel szemben Csehszlovákiában az állami politika szintjére emelték a megfélemlítés, az elűzés módszerét. A csehországi deportálás, kényszermunka több mint 44 ezer magyar személyt érintett. A reszlovakizálás, mely a magyarság „önkéntes” megtagadását jelentette, a megfélemlített magyarok négyötödét (435 264 személyt) érintette. Döbbenetes ez a a szám még akkor is, ha tudjuk, hogy a hatóságok a reszlova- kizációs kérvények közel kétharmadát fogadták el. (Minthogy az 1930-as népszámlá
